labdarúgás megye I.

2021.04.17. 06:55

Bácsalmásra megy az éllovas

A hétvégén a 24. forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a megyei első osztályú bajnokságban.

PN-összeállítás

Forrás: Munkatársunktól

Szombat, 17.00

Tiszakécskei LC–Akasztó FC

Tiszakécske, v.: Kiss László (Farkas Attila, Farkas László)

Bagi Gábor, a Tiszakécskei LC II edzője: – Jó meccsre lehet számítani az Akasztó ellen, mert az ősszel is jó mérkőzést vívtunk egymással. Igaz, akkor az ellenfelünk nyert, mert sok helyzetet kialakítottunk, de nem tudtunk velük élni, míg az ellenfelünk szinte az összes helyzetét kihasználta. Ők az edzőváltás után jó szériába kerültek, most is jó szériában vannak, de mi is jó munkát produkálunk. Véleményem szerint ez egy ki-ki mérkőzés. Nekünk most egyetlen célunk van minden mérkőzésen, mégpedig az, hogy jól játszunk, és ha a jó játékkal párosul az, hogy három pontot tudunk szerezni, az már csak hab a tortán. A mai viszonyok között sajnos nem lehet tudni, hogy egy csapat hogyan tud kiállni, mert akár a mérkőzés előtti napon is azt mondhatják a játékosok, hogy nem tudnak a meccsen részt venni, vagy az egészségügyi helyzetben az orvos mondja azt nekik, hogy nem játszhatnak. Néhányan oltást is kapnak, és azt sem lehet tudni, hogy ez hogyan viseli meg a játékosok szervezetét. Ha nem állna fenn ilyen tényező, akkor azt mondanám, hogy izgalmas mérkőzést fogunk játszani, nem kevés góllal, mert egyik csapat sem a védekezésre rendezkedik be. Így viszont meg kell várnunk a szombati napot, és csak akkor tudunk biztosat mondani az összeállítás ismeretében.

Kerekegyházi SE–Soltvadkerti TE

V.: Geleta Mihály (Horváth Béla, Váczi Levente)

Kovrig Ákos, a Kerekegyháza játékos-edzője: – Nekünk ez egy hatpontos mérkőzés. Hazai pályán találkozunk egy mögöttünk lévő csapattal, fontos lenne nyerni. A legutóbbi meccs tapasztalatait edzésen már átbeszéltük a srácokkal, nagyobb koncentrációval, elánnal és tűzzel elérhettünk volna egy bravúrt, ám nem így alakult. A Soltvadkert ellen az a célunk, hogy itthon tartsuk a három pontot. A fiataloknak is át kell éreznie ennek a súlyát, ennek megfelelő harci szellemben kell futballoznunk, akkor nem marad el a győzelem sem.

Lajosmizse–Kecskeméti LC

V.: Baranyai Dávid (Juhász Tamás, Rosta Kevin)

Árva Zsolt, a Lajosmizse játékos-edzője: – A hétvégi meccsünk a Szabadszállás kérésére elmaradt, amit mi sem bántunk, mert bőven lettek volna még hiányzóink. A héten el tudunk kezdeni gyara­podni, bízom benne, hogy semmilyen váratlan sérülés, betegség nem jön már közbe. A keretünk a mostanában megszokottnál erősebb lehet, így a KLC ellen lehetnek akár vérmesebb reményeink is a tisztes helytállásnál. Szeretnénk pontot vagy pontokat szerezni hazai pályán, ami fontos lenne a folytatásra nézve. Ny. A.

Vasárnap, 17.00

Bácsalmási PVSE–Kiskunfélegyházi HTK

Bácsalmás, v.: Polyák Attila (Tóth István, Sáfrán Ferenc)

Teslic Igor, a Bácsalmás edzője: – A szezon egyik legnehezebb mérkőzésére számítok, mivel a Kiskunfélegyházát tartom a bajnokság egyik legerősebb csapatának. Viszont remélem, hogy az, hogy nálunk a sérültek és az eltiltottak vissza tudnak térni, lendületet ad a csapatnak. Sajnos, a hétvégén hat játékost nélkülöznünk kellett különböző okokból. Készülünk a KHTK ellen, remélem, hogy futballcsemege lesz ez a meccs. Szeretnénk itthon tartani a három pontot, ezzel komoly lépést tehetnénk az élbolyba való zárkózás felé.

Kiskőrösi LC–Szabadszállási SE

Kiskőrös, v.: Vörös Gábor (Fülöp József, Nagy Norbert)

Miskovicz Bálint, a Kiskőrös edzője: – Ha nem találjuk meg a góllövőcipőnket, nagyon nehéz lesz nyerni. A hétvégi meccs biztos, hogy rangadó lesz. A Szabadszállás az utóbbi időben nem szerepel olyan fényesen, ahogyan mi sem. Remélem, megtörik a rossz sorozatunk és itthon tudjuk tartani a három pontot.

Jánoshalma–Kecel

Jánoshalma, v.: Maurer János (Fodor Lajos, Minda Gábor)

Sarok Attila, a Jánoshalma technikai vezetője: – Egy kissé hátrányos helyzetben vagyunk, mert nem játszottunk minden hétvégén, mint a riválisaink, de próbáljuk felvenni a versenyt. Egy jó Kecel érkezik hozzánk, akik nem véletlenül nyertek a Kalocsa és a Kiskőrös ellen is. Nekünk három meccsünk is elmaradt, tehát kissé kiestünk a ritmusból, de próbálunk felkészülni. Hazai pályán csakis a három pont az elfogadható eredmény. Nem lesz egyszerű dolgunk, de megpróbálunk mindent elkövetni, hogy a három pontot Jánoshalmán tartsuk.

Kis Péter, a Kecel edzője: – Tisztes helytállást várok a Jánoshalma ellen. Sok a sérültünk, jelenleg nincs öt egészséges játékosom, de ha odafigyelünk, akkor bármi lehet a végén. Ám ha kicsit is kiengedünk, akkor rosszul jövünk ki a mérkőzésből. De bízom a csapatban.

A Kalocsa–Kiskunhalas mérkőzés a vendégek kérésére elmarad. Kohány Balázs, a kalocsaiak játékos-edzője kifakadt, miután megtudta, hogy újabb mérkőzésük marad el. Hírportálunk kérdésére elmondta, hogy szerinte papíron éppenséggel be lehet még fejezni ezt a bajnokságot, de sportszakmai értelemben már nem sok értelme van ennek. Nyilatkozatában kihangsúlyozta, hogy az is irreálissá teszi ezt a tavaszt, hogy az ő csapata például hetek óta nem tudott egymás után két hétvégén mérkőzést játszani. Ez azonban a kisebbik baj. A sokkal nagyobb baj az, hogy a bajnokság lezárásának a határidejéig, május 31-ig a csapatának most már az elmaradt mérkőzések miatt szerda ritmusban kellene, pontosabban kell játszania.

– Jelen állás szerint harminc nap alatt kilenc mérkőzést kell lejátszanunk, ezekből négyet szerdán – így a kalocsaiak mestere. – Amatőr csapat vagyunk, mégis egy hónapon át háromnaponta meccset kell játszanunk. Úgy, hogy a csapat nagy része dolgozik, van, aki vidéken. Tőlük talán elvárható, hogy egy hónapon keresztül minden szerdán szabadságot vegyenek ki? Ez nonszensz, nem elvárható egy megyei csapattól sem, és én se várhatom el mindenkitől, hogy ott legyen az összes szerdai mérkőzésen. Arról nem is beszélve, hogy mi lesz, ha további halasztások lesznek, vagy ne adj’ isten, a mi öltözőnkbe is komolyabban bekerül a vírus? És még sorolhatnám – vetette fel kételyeit a tréner.

Fotó: Munkatársunktól

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!