KUNSZENTMIKLÓS

2020.08.09. 11:41

Folytatódnak a turisztikai egyesület rendezvényei

A tavalyi évben kezdte meg éves rendezvénysorozatát a Felső-Kiskunsági Turisztikai Egyesület.

Gulyás Sándor

A szervezet a járás és a kistérség esetében is fontos szerepet betöltő Kunszentmiklóson igyekszik tevékenyen részt vállalni a turisztikai és közösségi teendőkből. Az egyesület fiatalos lendületével és elszántságával a múlt évben négy rendezvényt bonyolított le, a település lakóinak megelégedésére.

– Ebben az évben is hasonló tervekkel indulunk neki a második félévnek. Mivel jelenleg nagyon körültekintően kell eljárni a rendezvények szervezésében, így minden szükséges biztonsági előírást átgondolva láttunk neki a programok összeállításának – mondta el hírportálunk érdeklődésére Vass Viktor szervező, a Felső-Kiskunsági Turisztikai Egyesület tagja.

Elsőként a HELLOkunszentmiklos fesztivál kerül megrendezésre augusztus 15-én Kunszentmiklós főterén. A programban a diszkózene kapja a főszerepet, így több népszerű lemezlovas lép fel, úgymint Willcox, Cooky és StadiumX, akik mára már nemzetközi sikert tudhatnak magukénak.

–A nyitórendezvény után egymást váltják a főtéri programjaink. Októberben színját­szókör lesz az egyesület vendége, akik kabaréval készülnek erre az alkalomra. Az év utolsó hónapjában, december 5-ére az elmaradhatatlan II. Főtéri Mikulás-napot tervezzük megtartani, ahol a gyerekeknek szeretnénk kedveskedni. Az év utolsó találkozója, a tavalyihoz hasonlóan megrendezésre kerülő II. Szilveszteri party lenne december 31-én, hazai retró előadókkal, retró hangulattal és forró italokkal – vázolta az idei évre tervezett programokat Vass Viktor.

A programokat a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott a támogatással valósítja meg a Felső-Kiskunsági Turisztikai Egyesület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!