Nincs új a nap alatt

2022.04.01. 14:12

A mostanihoz kísértetiesen hasonló szavazólap-égetésre emlékeztetett Izsák Balázs

Tizennégy évvel ezelőtt ugyanezzel a módszerrel akarták hitelteleníteni a Székely Nemzeti Tanács frissen megválasztott elnökét. A megégetett papírokat akkor is ugyanazon a településen találták meg, ahol most.

Izsák Balázs a közösségi oldalán közzétett posztjában felidézte: először 2008 februárjában választották meg a Székely Nemzeti Tanács elnökévé, a tisztújító közgyűlésen pedig közölték a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás eredményét. Nem sokkal később kereste meg a román sajtó, és kamerák kereszttüzében, mikrofonok erdeje előtt egy olyan esetről faggatta, amely előtte addig teljesen ismeretlen volt:

Jedden, ahol most, 2022 márciusában is, félig elégett szavazólapokat talált egy ismeretlen személy, aki erről értesítette a román sajtót.

Az SZNT elnöke visszaemlékező posztjában kiemeli: "Ezek a szavazólapok nem voltak azért annyira elégve, hogy ne legyen látható, hogy kivétel nélkül az autonómiát elutasító szavazatok voltak." A politikus akkor elmondta, hogy az SZNT választói névjegyzékében közel 210 ezer név szerepel, ugyanennyi szavazat áll rendelkezésre, amelyet bármikor újra lehet számolni, és amelyek több mint 90 százaléka ráadásul az autonómia melletti állásfoglalás. Az újságírói kérdésekre válaszolva akkor hangsúlyozta: az SZNT-nek nincs köze a szemétből előkotort, félig elégetett szavazólapokhoz, és az esetet egyértelmű diverziónak nevezte.

 

Izsák Balázs a mostani eset kapcsán posztjában határozottan kijelenti:

Szerzői/szervezői ugyanazok, mint 14 évvel ezelőtt, és még helyszínt sem találtak újabbat.

 

Egészen érdekes történet van kibontakozóban

Mint korábban megírtuk, csütörtökön az ismert erdélyi baloldali aktivista, Parászka Boróka lakhelyétől nem messze, a Marosvásárhely közelében fekvő Jedden kidobva találtak 25-30 külhoni szavazólapot, a magyar baloldal pedig erre hivatkozva a külhoni szavazatok megsemmisítését követelte.

 

A történet azonban újabb fordulatot vett, amikor kiderült:

a megégetett erdélyi szavazólapokról szóló cikkét már február elsején megírhatta az ellenzéki Telex, amelynek főszerkesztője „technikai hibáról” beszélt, de azóta újabb bizonyítékok láttak napvilágot arra vonatkozóan, hogy valami egészen érdekes történet van kibonatkozóban:

a Transzparens Újságírásért Alapítvány Választási Médiafigyelő Delegációja bejelentette, hogy kivizsgálja a Telex-ügyet, a szakmai vizsgálat során pedig újabb képernyőképre bukkantak rá, amelyből kiderült, hogy nem csak az URL-ben jelent meg a februári dátum, hanem az eredeti cikk nyilvános frontendjén is.

Borítókép: Izsák Balázs, Székely Nemzeti Tanács elnöke beszédet mond a székely szabadság napján rendezett autonómiatüntetésen Marosvásárhelyen, a székely vértanúk postaréti emlékművénél 2016. március 10-én, MTI Fotó: Baranyi Ildikó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!