Munka után édes a tanulás

Kacskaringós út vezethet az igazán megfelelő munkahelyhez. Dr. Szeberényi Gyula Tamás önkormányzati képviselő volt tanár, borügynök, kultúrházigazgató. Jogi diplomáját felnőttként, munka mellett szerezte meg.

Barta Zsolt

Miért szánta rá magát, hogy a tanári diploma után tovább- tanuljon? – kérdeztem a kecskeméti városatyát.
– A középiskolában elhatároztam, hogy – ha törik, ha szakad – ügyvéd leszek. Csakhogy nem voltam jó tanuló. Ott is kellett hagynom a Katona József Gimnáziumot. Tiszakécskén fejeztem be a középiskolai tanulmányaimat.

– Eltanácsolták vagy megbukott?
– Az utóbbi. De összeszedtem magam, és a felvételi vizsga már nem okozott gondot: a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-népművelés szakán tanultam tovább. Diploma után az első állásom a Zala megyei Türjén volt, a helyi kulturház igazgatója lettem. Két évig dolgoztam ott, jó időszak volt.

– Miért hagyta ott?
– Meghallottam, hogy Kecskeméten jogászképzés indul. Azonnal hazajöttem és beiratkoztam.

– Nehezebb volt a második diploma megszerzése?
– A legfontosabb különbség, hogy – bár szüleim támogattak – munka mellett kellett tanulnom. Először egy borászati cég ügynöke lettem. Rugalmas munkaidőben dolgoztam, mégsem szerettem ezt a munkát. Többször is voltam munkanélküli, majd sikerült magyartanárként elhelyezkednem a hetényegyházi iskolában. Onnan a Gáspár András szakközépiskolába mentem kollégiumi nevelőnek.

– Könnyű volt a bölcsész-szemléletet jogászlogikára cserélni?
– Az túlzás. Míg egy irodalmi mű elemzésekor lehet egy kicsit mellébeszélni, addig a paragrafusokat pontosan kell ismerni és idézni. Nem volt könnyű hozzászokni.

– Voltak mélypontok a tanulásban? Egy-egy nehezebb nap után megfordult a fejében, hogy feladja, és nem ül le este paragrafusokat biflázni?
– Nem volt ilyen. Igaz, egy-egy tantárgynál bizony voltak nehéz napjaim.

– Kapott szakmai segítséget?

– A sors segített. A Fidesz tagjaként 1998-ban megválasztottak önkormányzati képviselőnek. Bekerültem a jogi bizottságba, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Az elnököt, dr. Adorján Mihályt kértem meg, hogy gyakornokként nála dolgozhassak. Tudatosan úgy irányította a munkámat, hogy a szakma széles területét megismerhessem.

– Három éve ügyvéd. Megérte a sok tanulás?
– Ha azt nézzük, mennyi lenne a tanári fizetésem, akkor természetesen többet keresek. De az is igaz, hogy nem 40 óra a munkaidőm, hanem gyakran 50-60. Számomra az is fontos, hogy nincs főnököm. A magam ura vagyok.

A képviselő nem tekinti elvesztegetett időnek a jogi képzettség megszerzése előtti éveket.
– Bár nyolc évvel később lettem ügyvéd, mint más, mégsem gondolom, hogy a más pályán eltöltött évek feleslegesek lettek volna – mondta.
– Bölcsész-szemmel is rá tudok tekinteni a világra. Olyan műveltséget szereztem a bölcsészkaron, melyet a napi munkában is hasznosítok. Nem elég ugyanis a jogszabályokat ismerni. Tudni kell azt is, hogyan működik az a szakterület, melyben alkalmazni akarom a jogot. Ez előnyt jelent a civil szférával, az oktatással kapcsolatos ügyeknél.

Megtérül a tanulásra fordított idő és pénz?

Horváth Gábor:

– A szakmunkásképző után főiskolai diplomát szereztem. Voltam edző, sportszervező, dolgoztam a megyei sporthivatalban, ügyvezetője voltam a Hírös Tömegsport Egyesületnek. Másfél évig nem találtam munkát, jelenleg biztosítási alkusz vagyok. A talpon maradáshoz szükségem van a folyamatos megújulásra.

Farkas Szabó Szilvia fodrászmester:

– Szerintem a tanulás a legjobb befektetés, ami biztosan megtérül. Az iparkamara segítségével a közelmúltban szereztem mesterlevelet. Sok hasznos dolgot tanultunk: jogi és vállalkozói ismeretet.

– A szakmunkásképző után főiskolai diplomát szereztem. Voltam edző, sportszervező, dolgoztam a megyei sporthivatalban, ügyvezetője voltam a Hírös Tömegsport Egyesületnek. Másfél évig nem találtam munkát, jelenleg biztosítási alkusz vagyok. A talpon maradáshoz szükségem van a folyamatos megújulásra.

Farkas Szabó Szilvia fodrászmester:

– Szerintem a tanulás a legjobb befektetés, ami biztosan megtérül. Az iparkamara segítségével a közelmúltban szereztem mesterlevelet. Sok hasznos dolgot tanultunk: jogi és vállalkozói ismeretet.

-->

Címkék#OFA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!