kezdődik

2020.06.11. 16:44

Vizsgálat indul a Budapesti Operettszínház zaklatási ügyében

Többek közt hatalommal való visszaéléssel, megalázó bánásmóddal vádolták meg az intézmény korábbi ügyvezető igazgatóját.

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a héten elismerte, hogy Kriza Zsigmond, az intézmény korábbi ügyvezető igazgatója, zaklatás gyanúja miatt távozott a színházból – írja sajtóértesülések alapján a Magyar Nemzet.

Azt tudom mondani, hogy rávetült a gyanú árnyéka, és közös megegyezéssel megváltunk egymástól – mondta a Hír Tv műsorában.

Kriza Zsigmondot az Indexnek nyilatkozva a színház több volt vagy jelenlegi munkatársa vádolta meg szexuális zaklatással és hatalommal való visszaéléssel, megalázó bánásmóddal.

Az intézmény fenntartója, az Emmi a lap kérdésére most azt válaszolta, hogy Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter utasítására felállt egy bizottság, amely kivizsgálja, hogy a Budapesti Operettszínház főigazgatója megtett-e mindent az adott ügy tisztázásával kapcsolatban.

Kiss-B. Attila korábban azt mondta, hogy külső szakemberrel kivizsgáltatta a vádakat, ám ez a vizsgálat nem igazolta az állításokat. Az Indexnek név nélkül nyilatkozó érintetteket viszont senki nem kereste az üggyel kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában