Zugló

2021.09.27. 15:00

Visszalép Tóth Csaba a jövő évi választástól

A szocialista politikus mai tájékoztatóján arról beszélt, hogy őt is, és családját is megfenyegették.

„Ennyi volt, elég volt”

– jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Tóth Csaba (MSZP), a budapesti 8. számú választókerület egyéni képviselője – írja a Magyar Nemzet.

A zuglói politikus szerint nevét besározták, és arról is beszélt, hogy

korábban azzal fenyegették, hogy megölik, hogyha nem hagyja ott a politikát.

Elmondása szerint a családját is támadták, megemlítette azt is, hogy saját szövetségesei is hátba lőtték. A politikus Churchill-t idézve arról beszélt, hogy az igazi ellenségek a politikában nem vele szemben, hanem mögötte vannak. A szocialista politikus elmondása szerint a 2022-es választásokig hátralévő néhány hónapban a zuglóiakért fog dolgozni, azonban

a voksoláson már nem indul újra, és alig várja, hogy visszatérhessen az üzleti életbe,

ahonnan ötven évesen annak idején belépett a politikába.

Baloldali kihívójáról, Hadházy Ákosról azt mondta, hogy igaztalan vádakkal támadta őt, és még az utcákat is összekeveri a XIV. kerületben. Az MSZP-s országgyűlési képviselő ezután felsorolta, hogy kiket támogatnak az előválasztáson az egykoron őt is jelölő baloldali pártok. Mint mondta, egykori szövetségesei

nem látják problémásnak a „náci karlendítéses” jobbikos, vagy az offshore-ügyekbe keveredett DK-s politikusok támogatását. Szavai szerint kiáll a pártelnöke a devizahiteleseken nyerészkedő momentumos jelölt mellett is, csak őt hagyta cserben egykori miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely.

A zuglói regnáló képviselő tájékoztatóját a kerületi MSZP-s vezetésű önkormányzat szervezte, kérdezni nem lehetett, Tóth Csaba végül a hátsó kijáraton távozott.

Mint ismert, súlyos aggályok merültek fel korábban a képviselő kapcsán, miután Hadházy Ákos szerint egy gyártelep tulajdonjogával minimum ötszázmilliós vagyon van a képviselő közvetlen gazdasági érdekeltségében úgy, hogy az nincs feltüntetve sem a vagyonnyilatkozatában, sem a cége vagyonelemei között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában