Járvány

2020.07.17. 10:44

Vesztegzár alá helyezhetik Montenegro fővárosát, Podgoricát

A montenegrói főváros, Podgorica vesztegzár alá helyezését fontolgatja az ottani válságstáb a koronavírus-fertőzöttek számának folyamatos növekedése miatt.

Montenegróban egy nap alatt 1522-ről 1582-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Egy halálos áldozata volt a vírusnak csütörtökön, így a halottak száma 27.

Podgoricában kötelezővé tették a maszk viselését zárt térben és a szabadban is, valamint húsz főben korlátozták a beltéri rendezvényeken részt vevők számát, negyvenben pedig a kültéri események részt vevőkét.

A szomszédos Szerbiában egy nap alatt 19 334-ről 19 717-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Csütörtökön 13 újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 442-re nőtt. Gazdasági jelentések szerint a koronavírus-járvány ellenére Szerbiában az év első felében öt százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), és ezzel a régió legmagasabb GPD-növekedését produkálta az ország.

Koszovóban az utóbbi 24 órában 132 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, így 5369-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Péntekre hattal, 118-ra nőtt a halálos áldozatok száma. A koronavírus-járvány gazdasági következményeinek kezelése érdekében nyolc törvénytervezetet fogadott el a pristinai kormány, amelyek célja egyebek mellett a 2020-as és 2021-es évben a mikro-, kis- és közepes vállalatok, valamint az idegenforgalmi szektor életben tartása.

Észak-Macedóniában péntekre 8530-ról 8624-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Egy nap alatt nyolcan haltak bele a Covid-19 szövődményeibe, és ezzel 401-re nőtt a halálos áldozatok száma. Minden tizedik tesztelt eredménye pozitív lett – közölte az ország közegészségügyi intézménye csütörtök este. A közlemény szerint azonban ez nem ad okot aggodalomra, a gyógyultak száma ugyanis már meghaladja az aktív esetek számát. A járvány kitörése óta 4603-an gyógyultak ki a Covid-19 betegségből, míg jelenleg 3619 beteget tartanak nyilván.

Bosznia-Hercegovinában csütörtökről péntekre 7411-ről 7681-re nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Öten haltak bele a Covid-19 betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 240-re nőtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában