Amerikai választások

2018.08.15. 13:50

Vermontban a demokraták jelöltje transznemű

Az Egyesült Államok négy államában tartottak kedden előválasztásokat. Minnesotában szomáliai gyökerű nő indul a kormányzói posztért, és Vermontban még egy 14 éves jelölt is van.

Burlington, 2018. augusztus 15. Christine Hallquist transznemû demokrata kormányzójelölt (k) kezet fog támogatóival az elõválasztás éjszakáján a Vermont állambeli Burlingtonban 2018. augusztus 14-én. (MTI/AP/Charles Krupa)

Connecticutban, Vermontban, Minnesotában és Wisconsinban tartottak előválasztásokat, amelyeken mindkét párt hívei arról döntöttek, hogy melyik jelölt szerepeljen a novemberi félidős – az elnöki ciklus félidejében tartott – választások jelöltlistáján.

Novemberben a 435 tagú képviselőházat teljes egészében megújítják, míg a 100 tagú szenátus egyharmadát választják újra.

A novemberi kongresszusi választásokon a két középnyugati állam, Minnesota és Wisconsin eredményei döntőek lesznek: ebben a két államban ugyanis szoros versenyt jeleznek előre. Wisconsinban két évvel ezelőtt a republikánus Donald Trump aratott diadalt: 32 év után ő volt az első republikánus jelölt, aki győzni tudott ott, és a szomszédos Minnesotában is csupán hajszállal maradt le demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton mögött. Az előválasztási kampányban azonban a republikánus jelöltségért küzdők egymással vívtak éles szócsatát, és a belháborúban mindegyikük azt bizonygatta, hogy híve Donald Trump elnöknek.

Ethan Sonneborn 14 éves kormányzójelölt (k) támogatóval beszélget az előválasztás éjszakáján a Vermont állambeli Winooskiban 2018. augusztus 14-én. A még iskolás Sonneborn az öt demokrata jelölt egyike. Vermont államban a törvények lehetõvé teszik Sonneborn indulását, mivel nincs megadva alsó korhatár a jelölteknél. Forrás: MTI/AP/Charles Krupa

Mind Wisconsint, mind Minnesotát mélyen érintik Trump kereskedelempolitikai döntései, elemzők szerint a védővámok ügye befolyásolhatja a választói döntéseket is. Minnesotában a demokraták Ilhan Omar személyében szomáliai gyökerű amerikai képviselőjelöltet választottak. Omar két évtizeddel ezelőtt, menekültként érkezett az Egyesült Államokba.

A múlt héten a michigani előválasztásokon a demokraták egy palesztin-amerikai politikusnőt, Rashida Tlaibot szavazták meg képviselőjelöltjüknek.

Mindkét középnyugati államban két évtized óta nem tapasztaltan magas volt a részvételi arány.

Első kommentárjaikban a demokraták ezt biztató jelként értékelték az őszi választásokra nézve.

Christine Hallquist transznemű demokrata kormányzójelölt (k) támogatóit üdvözli az előválasztás éjszakáján a Vermont állambeli Burlingtonban 2018. augusztus 14-én. Forrás: MTI/AP/Charles Krupa

Előválasztást tartottak Connecticutban és Vermontban is. Az északkeleti Vermontban könnyen nyerte el a szenátori újrajelölést Bernie Sanders, aki a 2016-os demokrata párti elnökjelöltségért folytatott küzdelemben Hillary Clinton vetélytársa volt. Sanders mindazonáltal nem demokrata párti színekben, hanem függetlenként indult.

Vermontban a demokraták kormányzójelöltje a transznemű Christine Hallquist lesz.

A CNN hírtelevízió kommentárja szerint ezzel a döntéssel Vermont történelmet írt. Először fordul elő ugyanis, hogy az egyik nagy párt transznemű jelöltet indított az állam egészének politikáját befolyásoló választáson. Hallquist három másik demokrata párti jelöltet győzött le. Az eddigi előválasztásokon 43 transznemű jelölt indult, elsöprő többségükben a Demokrata Párt színeiben, néhányan függetlenként, egy jelöltet pedig a Zöld Párt indított.

Christine Hallquist transznemű demokrata kormányzójelölt (k) kezet fog támogatóival az elõválasztás éjszakáján a Vermont állambeli Burlingtonban 2018. augusztus 14-én. Forrás: MTI/AP/Charles Krupa

Kedden este jelentették be az egy héttel korábban, Kansasben tartott kormányzói előválasztás eredményét is. A voksok egy hétig tartó összeszámolása után a két republikánus jelölt közül az a Kris Kobach győzött, akit Donald Trump elnök biztosított a támogatásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában