A városközpontot lepték el

2018.05.18. 11:27

Végett vetettek a migránsok sátorozásának Szarajevóban

A boszniai belügyminisztérium tájékoztatása szerint idén körülbelül négyezer migráns érkezett a nyugat-balkáni országba, háromszor annyi, mint tavaly egész évben.

A boszniai rendőrség péntek kora reggel a Szarajevó központjában sátorozó mintegy háromszáz bevándorlót elszállította a fővárostól mintegy 120 kilométerre dél-nyugatra fekvő, Mostarhoz közeli Salakovacba, ahol befogadóközpontot alakítottak ki számukra – közölte értesülését a Klix.ba boszniai hírportál.

A migránsok március óta egyre nagyobb számban jelentek meg Szarajevóban, és szállás hiányában a szabad ég alatt vertek tábort. A főváros közelében kialakított befogadóközpontban csupán 150 ember elszállásolására van lehetőség, az a központ már hónapokkal ezelőtt megtelt.

A boszniai belügyminisztérium tájékoztatása szerint idén körülbelül négyezer migráns érkezett a nyugat-balkáni országba, háromszor annyi, mint tavaly egész évben. Egyharmaduknak még nem sikerült továbbhaladnia Nyugat-Európa felé.

A 2015-ös migránsválság idején az illegális bevándorlók elkerülték Boszniát, mert a hegyes vidék miatt nehéz a továbbhaladás, most viszont – más szárazföldi útvonal hiányában – mégis erre próbálkoznak. Naponta mintegy 80-120 illegális bevándorló érkezik az országba. Az új útvonal Görögországból indul, és Albánián, Montenegrón, Bosznia-Hercegovinán, Horvátországon, valamint Szlovénián keresztül tart Nyugat-Európába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában