Washington

2017.08.12. 08:36

Új magyar nagykövet: hazánknak jelentékennyé kell tennie magát az Egyesült Államokban 

Magyarországnak jelentékennyé kell tennie magát az Egyesült Államokban – jelentette ki az MTI-nek adott pénteki interjújában Szabó László, Magyarország új washingtoni nagykövete, aki pár nappal ezelőtt foglalta el állomáshelyét az amerikai fővárosban. 

Szabó László nemcsak szereti, jól is ismeri az Egyesült Államokat, hiszen egy amerikai gyógyszergyártó igazgatójaként évekig Indiana államban dolgozott. Az elmúlt három évben pedig – a külgazdasági és külügyi tárca parlamenti államtitkáraként – rendszeresen tárgyalt az amerikai gazdasági élet legfontosabb szereplőivel. Mint az MTI-nek mondta: a magyar-amerikai gazdasági sikerekre alapozva lehet és kell a politikai viszony minőségét is javítani.

A nagykövet leszögezte: „A magyar-amerikai kétoldalú gazdaság dinamikusan fejlődik, és bár az éves forgalom már több mint ötmilliárd dolláros, illetve a két ország közötti kereskedelem már az idén is 5 százalékkal gyarapodott, még mindig vannak lehetőségek.” Hozzátette: „Jó úton járunk, de most a politikai kapcsolatokat kell okvetlenül erősíteni.”

Szabó László utalt arra, hogy az Obama-adminisztráció nyolc éve alatt „komoly ideológiai összecsapások voltak” Washington és Budapest között, és megítélése szerint „gerjesztett politikai helyzet alakult ki a két ország között”. Ez azonban – hangsúlyozta – a Trump-kormányzat hivatalba lépésével „jelentősen módosulni látszik”.

„A Trump-kormányzat nem fél kimondani azt, amit gondol, ez friss, új szellemiséget jelent a kétoldalú kapcsolatokban is. A magyar kormány 2010 óta nyíltan képviseli a magyar nemzet érdekeit, és jó látni, hogy most Amerika szintén kimondja: az amerikaiak számára Amerika a legfontosabb, ugyanúgy, ahogyan a magyarok számára Magyarország az elsődleges. Ezt nem kell szégyellnünk egymás előtt”

- fejtette ki véleményét a diplomata.

A nagykövet szerint a lényegi változáshoz azonban idő kell. „Az amerikai külügyminisztériumban, ahol több tízezer ember dolgozik, a munkatársak nagy része még az Obama-kormányzathoz kötődik, de bízunk abban, hogy ez változik, és a külügyben is egyre több olyan barátunk lesz, akik megértik, hogy a javuló magyar-amerikai és a V4-amerikai kapcsolatok értéket jelentenek Amerika számára is” – hangsúlyozta a nagykövet.

„Relevánssá kell tennünk magunkat Amerika számára, el kell mondanunk, hogy miért fontos a jó viszony Magyarországgal”

- szögezte le, hozzátéve: 1700 amerikai vállalat dolgozik Magyarországon, közel 100 ezer főt alkalmaznak, és több mint 18 milliárd dollárnyi amerikai befektetés van az országban, az Egyesült Államok a második legfontosabb partnere Magyarországnak.

„De világossá kell tennünk azt is, hogy a V4-es országcsoport soros elnökeként odafigyelünk az Egyesült Államok energiapolitikájára is, különösen arra, hogy Washington miként tudja eljuttatni a cseppfolyósított gázt Európába. El kell érnünk, hogy potenciális piacként velünk is számoljanak” – hangsúlyozta Szabó László. A nagykövet közölte: az amerikai külügyminisztérium energetikai részlegével a napokban tartottak megbeszélést erről. „Nagy érdeklődéssel fordulnak Közép-Európa felé” – jelentette ki.

Donald Trump amerikai elnök varsói beszédét – amelyből az szűrődött ki, hogy az amerikai külpolitika a korábbinál nagyobb figyelmet akar fordítani Közép-Európára – Szabó László jelentősnek nevezte. „Sok mindenben azonosan gondolkodunk” – fogalmazott.

A biztonsági együttműködésről szólva kifejtette:

„Komoly partnerek vagyunk, ezt Magyarország már bizonyította például azzal, hogy egyike vagyunk annak a 27 államnak, amely csapatokkal járul hozzá az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemhez.”

Utalt az iraki Erbíl városában szolgálatot teljesítő magyarokra – akiknek létszámát egy júliusi parlamenti döntés nyomán 150-ről 200 főre növelik -, valamint a koszovói és a baltikumi magyar jelenlétre is. „A NATO-hadműveletekben csaknem ezer fővel vagyunk jelen, és ez figyelemre méltó egy ilyen kis országtól. Ezt az amerikaiak értékelik is” – szögezte le Szabó László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában