Járvány

2020.04.22. 14:49

Több száz idősotthon fertőtlenítését kezdte meg a honvédség

A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében országszerte több száz idősotthon fertőtlenítését kezdték meg a katonák szerdán – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Budapest, 2020. április 17. Védõruhába öltözött katonák a fõvárosi önkormányzat Pesti úti idõsotthonában 2020. április 17-én. Ezen a napon befejezõdött a fertõtlenítés az intézményben, ahol több mint kétszáz koronavírus-fertõzöttet találtak, tizennyolcan meghaltak. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Úgy fogalmaztak: a Magyar Honvédség számára kiemelten fontos a magyar állampolgárok biztonsága, ezért saját erőinek és kritikus képességeinek megóvása mellett – az operatív törzs feladatszabása alapján – továbbra is minden rendelkezésre álló képességgel segíti a védekezést a kialakult járványügyi helyzetben. Céljuk, hogy az ország lakosai a lehető legtöbb és legszélesebb körű segítséget kapják meg. Ezért vesznek részt a katonák már a kezdetektől minden rendelkezésre álló képességgel a koronavírus-járvány magyarországi terjedésének megfékezése érdekében végzett feladatokban.

Emlékeztettek, az országos tisztifőorvos április 12-én rendelte el a fővárosban a Pesti úti Idősek Otthona fertőtlenítését, amelyet az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj speciálisan képzett katonái végeztek el. Az öt napig tartó fertőtlenítésre egy huszonöt katonából álló, úgynevezett biológiai mentesítő csoport érkezett kézi eszközökkel és anyagokkal a különböző fertőtlenítési és mentesítési feladatok ellátására.

Az operatív törzs döntése alapján a népegészségügyi szakemberek országosan felmérték az idősotthonok körében a koronavírus elleni fertőtlenítés szükségszerűségét, és a Magyar Honvédség képességeinek felhasználásával szerdán megkezdődött több száz intézmény térítésmentes fertőtlenítése.

A felmérések során az intézményvezetőket szakemberek keresik fel, akik nyilatkoznak arról, hogy igénylik-e a katonák segítségét. A fertőtlenítés főbb területei az intézmények bejáratai, külső területei és a közös helyiségek.

A Magyar Honvédség mentesítésben résztvevő katonái garantálják a feladat hatékony és gyors végrehajtását, a legkisebb kellemetlenséget okozva ezzel az idős embereknek. Az ő érdekeik, biztonságuk és méltóságuk szem előtt tartása mellett kiemelten figyelnek az intézményvezető által meghatározott szakmai szempontokra és az intézmény lehetőségeire. A fertőtlenítést minden intézményben a vezető igényeinek megfelelően és az általa meghatározott területeken, helyiségekben hajtják végre.

A fertőtlenítést a székesfehérvári vegyivédelmi zászlóalj állománya, valamint az általuk felkészített és a jelen feladatra speciálisan kiképzett közel 700 szerződéses és tartalékos katona végzi. A feladatba bevont katonák felkészültek a kézi, valamint a gépekkel történő mentesítésre, fertőtlenítésre is – áll a HM közleményében.

Borítókép: Védőruhába öltözött katonák a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 17-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában