Illegális bevándorlás

2018.02.06. 19:23

Több mint négyszázan vesztették életüket tavaly az amerikai-mexikói határon

2017-ben összesen 412 migráns haláláról érkezett hír, míg tavalyelőtt 398 áldozat volt – derült ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.

A jelentés utal arra, hogy Donald Trump amerikai elnök megválasztása óta 44 százalékkal csökkent a határsértők száma. Az amerikai hatóságok tavaly 341 084, Mexikó felől érkező migránst fogtak el, míg 2016-ban 611 689 volt a számuk.

Az IOM tudomása szerint 2014 eleje óta 1469-en vesztették életüket a térségben, ami körülbelül napi egy halálesetnek felel meg – mutatott rá az ENSZ égisze alá tartozó szervezet szóvivője, Joel Millman Genfben.

Millman elmondta, hogy az egyik legveszélyesebb határszakasz a texasi volt, ahol 191-en vesztették életüket 2017-ben, 26 százalékkal többen, mint az azt megelőző évben.

Az IOM szóvivője aláhúzta, hogy ezek az adatok csak az amerikai hatóságok beszámolóin nyugszanak, és a halálos áldozatok száma ennél valójában jóval magasabb lehet.

„A halálesetek számának növekedése kifejezetten aggasztó, mert az elérhető adatok azt mutatják, hogy tavaly sokkal kevesebb migráns lépett az Egyesült Államok területére a mexikói határon keresztül” – hívta fel a figyelmet Frank Laczko, Az IOM globális migrációs adatelemző központjának igazgatója.

Az áldozatok megnövekedett számának egyik oka az lehet, hogy a migránsok nagyobb távolságokat tesznek meg a forróságban, hogy elkerüljék a határellenőröket, és így a segítség is nehezebben jut el a szükségben lévőkhöz.

Trump 2016-os választási kampánya során azt ígérte, hogy feltartóztatja a déli határon át az Egyesült Államokba igyekvő migránsok hadát. Washington azóta sokat szigorított a határellenőrzésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában