Evakuálnak

2018.04.10. 10:38

Teljes készültségbe helyezték a szíriai hadsereget

Donald Trump "nagyobb horderejű döntést" készül hozni válaszul a kelet-gútai Dúma városban szombaton több mint 70 ember halálát okozó vegyifegyver-támadásra.

Több helyütt már evakuálják a katonákat is az ellenőrzőpontokról, tartva a külföldi légicsapásoktól – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A szíriai polgárháború fejleményeit helyi aktivisták segítségével nyomon követő emigráns csoport szerint a hadsereg az összes katonai repülőtéren, illetve a Damaszkuszban és a környékén lévő nagy támaszpontokon teljes készültségben van. A kelet-szíriai Deir-ez-Zórban lévő OSDH-aktivisták arról is beszámoltak, hogy a hadsereg és szövetségesei evakuálják a katonákat a fontosabb ellenőrzőpontokról.

A The Wall Street Journal című amerikai napilap internetes felületén közben olyan értesülés jelent meg, hogy egy amerikai hadihajó indult útnak a szíriai partokhoz, hétfőn pedig Donald Trump amerikai elnök részvételével ülést tartott a nemzetbiztonsági tanács, hogy megvitassa az erő alkalmazásának lehetőségét Damaszkusz ellen a minapi dúmai vegyifegyver-támadás miatt.

Damaszkusz mellett, a lázadók által feladni szándékozott kelet-gútai Dúma városban szombaton több mint 70 ember halálát okozta a feltételezett vegyifegyver-támadás, a sebesültek számát ezer körülire teszik. Donald Trump másnap kilátásba helyezte, hogy Damaszkusznak „magas árat kell majd fizetnie” ezért. Elítélte a „gyűlöletes” vegyifegyver-támadást, és közölte, hogy 24-48 órán belül „nagyobb horderejű döntés” születik a válaszlépésről. Trump leszögezte, hogy az ő szemében nem kétséges, ki a felelős, s akár Oroszország, akár Szíria, akár Irán, de – tette hozzá – „mindenki fizetni fog”. James Mattis védelmi miniszter nem zárta ki, hogy légicsapást mérnek Szíriára.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter sürgette hétfőn a dúmai eset tisztességes és haladéktalan kivizsgálását, és óvott az elhamarkodott és alaptalan vádaskodástól. Elutasította a civil szervezetek vádjait, miszerint az incidensért Moszkvát és Damaszkuszt terheli a felelősség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában