A szentatya úticélja

2019.01.11. 08:29

Tavasszal Csíksomlyóra érkezhet Ferenc pápa

Helyi lapértesülések szerint idén Romániába, azon belül a magyar zarándokhelyre is ellátogat a katolikus egyházfő.

Pope Francis arrives on the stage for the weekly general audience in Paul VI hall on January 2, 2019 at The Vatican. (Photo by TIZIANA FABI / AFP)

A Q Magazine csütörtökön azt írta, hogy Csíksomlyót is felkeresi idei romániai látogatásán Ferenc pápa. A lap információira hivatkozva a Maszol hírül adja, hogy a katolikus egyházfő május 31-én érkezik meg a román fővárosba, és három napot tölt az országban. Ez idő alatt Iaşi-ba (Jászvásár) is ellátogat, illetve Balázsfalvát és Csíksomlyót is felkeresi – szóltak az első sajtóhírek. A Q Magazine értesülése szerint a pápa látogatásának hivatalos programját pénteken ismerteti a Vatikán.

A hír ugyanakkor még nem nyert megerősítést: Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a Maszolnak azt nyilatkozta, hogy csak akkor derül majd ki, hogy a pápa valóban felkeresi-e Csíksomlyót, amikor hivatalosan közlik az egyházfő romániai látogatásának programját.

„Amíg nincs hivatalos program, addig mi sem tudunk semmi.

Addig minden ezzel kapcsolatos információ álhírnek számít” – jelentette ki.

Romániában utoljára húsz éve járt katolikus egyházfő; Szent II. János Pál pápa 1999. május 7–9. között látogatott el Bukarestbe.

Borítókép: Ferenc pápa. Fotó: TIZIANA FABI / AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában