Sargentini-jelentés

2018.09.12. 16:35

Szijjártó Péter: ez volt a bevándorláspártiak bosszúja

A magyar embereket azért ítélik el, mert „bebizonyítottuk, hogy a migrációra nincs szükség és a migrációt meg lehet állítani”.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Illyés Tibor

Az Európai Parlament (EP) döntése a Sargentini-jelentés elfogadásáról a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető hangsúlyozta: a dokumentum elfogadásával Magyarországot és a magyar embereket azért ítélik el, mert „bebizonyítottuk, hogy a migrációra nincs szükség és a migrációt meg lehet állítani”.

Szijjártó Péter szerint a döntés csalással született, mert az európai szerződések egyértelmű rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva a tartózkodó szavazatokat nem számolták bele a végeredménybe. A szükséges jogorvoslati lehetőségeket áttekintik – tette hozzá.

A külügyminiszter kiemelte: a döntés újabb világos bizonyítéka annak, hogy az EP-ben masszív többségben vannak a bevándorláspárti politikusok. Azt is tudtuk, de ma be is bizonyosodott: az Európai Néppártban (EPP) is többségben vannak a bevándorláspártiak – magyarázta.

Kifejtette:

minden kétséget kizáróan lelepleződött a szándék egy május utáni koalíciókötésre, amelynek értelmében a liberálisok, a szociáldemokraták és a néppártiak most Magyarországot elítélő csoportjai között egy bevándorláspárti koalíció jönne létre azzal a céllal, hogy május után is bevándorláspárti politikát folytasson az EU, és legyen lehetőség bevándorlókkal elárasztani a kontinenst.

A tárcavezető úgy vélte, a döntésben szerepet játszott, hogy a döntéshozók tudták: Magyarország migrációpárti politikát soha nem fog elfogadni, végrehajtani, a magyarok világos döntést hoztak, hogy Magyarország soha nem lesz bevándorlóország.

Mint mondta, a magyarok arról is döntöttek, hogy csak „mi határozhatjuk meg, kivel akarunk együtt élni itt az országban”, és a kormánynak kötelessége megvédeni az emberek biztonságát és a határokat.

Szijjártó Péter kijelentette: „minősített hazugságokkal van tele” a jelentés, ez egy „bevándorláspárti vádirat” Magyarországgal szemben. A kormány a cáfolatát tényszerűen egy 108 oldalas dokumentumban minden EP-képviselőnek eljuttatta, de a vita bebizonyította, hogy a tények nem számítottak

- közölte.

Kitért arra: 69 megállapítás van a jelentésben, amelyből 13 olyan ügyre vonatkozik, amelyeket már elrendeztek. Ezeket újranyitja a jelentés, vagyis azt mondja, hogy felesleges megállapodni az uniós intézményekkel, mert egy másik intézmény bármikor újranyithatja az ügyet – mutatott rá.

A külügyminiszter szerint 19 olyan ügy van a jelentésben, amelynél folyamatban van a párbeszéd, az eljárás, a konzultáció. 37 hamis, hazug, méltatlan, alaptalan,

Magyarországot sértő vád is van benne, ezeknek nincs közük a valósághoz – mondta, példaként említve, hogy antiszemitizmussal vádolja Magyarországot a jelentés, azt állítja, hogy nincs sajtószabadság az országban, és sérül az akadémiai szabadság.

Úgy látja, koncepciós eljárás zajlott, mert Sargentini úgy állította össze a jelentést, hogy hivatalos delegáció nem érkezett Magyarországra, kizárólag a kormány ellen nyíltan állást foglaló NGO-k véleményét vette figyelembe, és csalással fogadták el a dokumentumot.

Szijjártó Péter kiemelte: azért harcolnak, hogy olyan EP, Európai Bizottság és EPP legyen, ahol a bevándorlást ellenzők vannak többségben.

Kérdésre közölte:

a Fidesz az EPP, a legerősebb pártcsalád tagja, és annak legsikeresebb pártja a saját hazájában élvezett támogatás alapján. Azonban világossá vált, hogy a migráció kérdésében komoly megosztottság van az EPP-n belül. Azért küzdünk, hogy „a mi álláspontunk kerüljön többségbe”, hogy az EPP visszatérjen a kereszténydemokrata útra.

Ez az európai identitás megőrzését, a kereszténydemokrata hagyományokhoz való ragaszkodást jelenti – mondta. Ezért „küzdünk, amíg lehet” – fűzte hozzá.

Szerdán megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az EP, a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot. A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak. A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

 

Borítókép:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a Sargentini-jelentés kapcsán a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. szeptember 12-én. Ezen a napon megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában