Szentjobb

2018.09.17. 20:46

Szent László tiszteletére avattak szobrot

Szent László fából készült, egészalakos szobrát avatták fel a Nagyvárad melletti Szentjobbon; az egyik legfontosabb középkori magyar uralkodót ábrázoló alkotás a térség fafaragó táborában készült.

A Kárpát-medencei magyar művészek nem törekedtek kifinomult formákra. Szentjobb sok viszontagságot átélt magyar közösségének sorsát is szerették volna megjeleníteni – mondta el az M5 csatorna kulturális híradójában hétfőn Sipos Béla szalárdi fafaragó.

„Ezért a szobor egy picit rusztikusabb, ugyanakkor egy hatalmas pajzs, ami mögé besorakozhat, elhúzódhat a közösség”

– fogalmazott, hozzátéve: Szent László nem harcra emeli, hanem leszögezi a földre hatalmas pajzsát, alakja így békét, stabilitást és erőt sugároz.

Szent László király 1084-ben nagyváradi látogatása alkalmából letette a székesegyház alapjait. Majd kilátogatott a későbbi Szentjobb területére, ahol

a legenda szerint megtalálta az eltűntnek hitt ereklyét, Szent István király jobb kezét, azaz a Szent Jobbot.

László Sándor, a Pro Szentjobb Alapítvány elnöke felidézte: László király volt az, aki ezt a kicsi települést városi rangra emelte, és a legenda szerint ő adta a településnek a Szentjobb nevet is.

A szoboravató ünnepségen hangsúlyozták, hogy a megszentelt Szent László szobor emlékezteti a szentjobbi és a partiumi magyar közösséget arra, hogy a célokat, a szent király méltó utódaiként, összefogva, egységben valósítsák meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában