Választás 2018

2018.04.07. 16:54

Szél: az LMP azokat szolgálja, akiket méltánytalanság ért az elmúlt 28 évben 

Az LMP szolgálatra jelentkezik az ország helyreállítása érdekében és azokért, akiket méltánytalanság ért az elmúlt 28 évben - mondta Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt szombaton Budapest belvárosában, sajtótájékoztatón. 

Az LMP társelnöke szerint kormányváltó hangulat van, minden választót szavazásra buzdított. Arra is kérte a választókat, tegyék lehetővé, hogy egy erős LMP legyen a parlamentben vagy a kormányban. Leszögezte: a demokrácia és a jogállam helyreállításában mindenkivel együtt tudnak működni, mert Magyarország nem lehet „illiberális, autokratikus vagy féldiktatúra állapotban”.

Az LMP politikusai a civil életből érkeztek és nem a saját pecsenyéiket sütögetik – tette hozzá. „Én egy 41 éves, kétgyermekes édesanya vagyok, aki életem végéig elszámolgattam volna a statisztikákat a Központi Statisztikai Hivatalban, ha nem történt volna az országunkban az, ami megtörtént” – közölte.

Ungár Péter elnökségi tag elmondta, hogy az utolsó pillanatig folytak az ellenzéki tárgyalások, ami szerinte három biztos ellenzéki mandátumot eredményezett.

Szél Bernadett kérdésre cáfolta azt a hírt, miszerint szakadna az LMP.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában