a siker küszöbén

2020.05.20. 18:52

Székely Nemzeti Tanács: még fél évet kaphatunk az aláírásgyűjtésre

A nemzeti régiók európai polgári kezdeményezését elindító Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy értékeli: további fél évet kapott az aláírásgyűjtésre, és arra, hogy a kezdeményezés érvényességének második – területi – feltételét is teljesítse.

Az SZNT az Európai Bizottság szerdai javaslatára reagált, amely szerint valamennyi folyamatban levő európai polgári kezdeményezés esetében hosszabbítsák meg fél évvel a támogató aláírások gyűjtését. A hosszabbítást amiatt kérték az érintettek, hogy a koronavírus-járvány, és az emiatt bevezetett korlátozások ellehetetlenítették a kezdeményezés népszerűsítését és a papír alapú aláírásgyűjtést.

Az SZNT ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a halasztás egy javaslat, amit az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

Közleményben üdvözölte a határidő kitolását az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is. A Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetsége reményét fejezte ki, hogy „az EU intézményei, valamint a magyarellenes erők nem gördítenek akadályt a határidő meghosszabbítása elé, és így az elkövetkező hat hónapban összegyűlhet a kellő mennyiségű szignó az eddig hiányzó országokból is”.

A pártszövetség arra utalt, hogy a szabályzat szerint egy polgári kezdeményezés akkor érvényes, ha támogatására sikerül egy év alatt összegyűjteni egymillió aláírást, úgy, hogy az aláírások száma hét országban haladja meg az illető ország EP-képviselői számának hétszázszorosát.

A nemzeti régiók polgári kezdeményezését több mint 1,2 millió EU-állampolgár támogatta, de a küszöböt csak három országban: Magyarországon, Romániában és Szlovákiában sikerült átlépni.

Az EMSZ kijelentette: folytatják az aláírásgyűjtést, hogy akár kétmillió aláírással

„hangsúlyosan és megkerülhetetlenül” helyezzék fel „az európai döntéshozók problématérképére” „a nemzeti régiók tudatos elsorvasztására törekvő állampolitikákat, valamint ugyanezen régiók megvédésének halaszthatatlan szükségszerűségét”.

A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés azt kéri, hogy az EU kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Biztosítsa e régiók számára az esélyegyenlőséget az EU-s pénzforrások elérésében úgy, hogy az unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában