megvédeni az örökséget

2020.08.20. 17:35

Soltész Miklós: a pusztító folyamatokat csak összefogással lehet megállítani

A napjainkban pusztító folyamatokat csak összefogással tudjuk megállítani, mivel egyes gazdag országokban élő emberek elégedetlen, igénytelen népcsoportjai féktelen önzésükben pusztítanak, és nem tartják tiszteletben még az életet sem – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budakalászon.

Soltész Miklós a helyi Szent Imre közösségi ház átadásán arról beszélt, hogy Szent István király példája ma is kötelezi a magyarokat, meg kell védeniük örökségét, és vissza kell verniük az országuk, értékeik és kereszténységünk elleni támadásokat.

Hozzátette, hogy Magyarország kormánya ezért is támogatja a közösségi épületek megújítását, építését. Ezért támogatták 130 millió forinttal a Szent Imre közösségi ház megvalósítását annak a közösségnek, amely méltó utódja azoknak a bátraknak, akik a legnagyobb magyarországi keresztényüldözés közepette – 1963-1965-re elkészült – templomot mertek építeni Szent István tiszteletére.

Budakalász, 2020. augusztus 20.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a Budakalász-Szentistvántelepi Plébánia Szent Imre közösségi házának átadásán 2020. augusztus 20-án
Fotó: Kovács Attila / MTI

A bruttó 210 négyzetméteres alapterületű, kétszintes épület a Szent Imre KözössÉgi Ház nevet kapta. A földszinten kialakítottak egy rendezvénytermet, a tetőtérben pedig egy kisebb helyiséget, amely csoportfoglalkozások helyszínéül szolgál.

Göbl Richárd (2011 Egyesület), Budakalász polgármestere elmondta, hogy a település kezdeményezte egy katolikus óvoda építését, ezt a Szent Kereszt Felmagasztalása templom mellett, a korábban lebontott vasútsori óvoda helyén szeretnék megvalósítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában