Járvány

2020.04.21. 05:36

Sajtóértesülések szerint műtéten esett át Kim Dzsong Un

A CNN tudomása szerint „nagy veszélyben” van.

Phenjan, 2019. december 30. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt elsõ titkára beszédet mond a párt központi bizottságának plenáris ülésén, Phenjanban 2019. december 29-én. Kim Dzsong Un kijelentette, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van, és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására. MTI/EPA/KCNA

Forrás: MTI/EPA/KCNA

Fotó: KCNA

Műtéten esett át Kim Dzsong Un az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a CNN hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető „komoly veszélyben” van a meg nem nevezett beavatkozás után, és az Egyesült Államokban vizsgálják az ezzel kapcsolatos hírszerzési információkat.

Hivatalos forrásból ezeket a híreket nem erősítették meg sem Washingtonban, sem Szöulban.

A CNN-ben röviddel az után jelent meg a hír Kim állítólagosan aggasztó egészségi állapotáról, hogy a jórészt Észak-Koreából megszökött személyek által működtetett Daily NK című dél-koreai honlap meg nem nevezett észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte, hogy

Kim Dzsong Un április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban.

A dél-koreai elnöki hivatal közleményben reagált a hírekre. „Semmivel sem tudjuk megerősíteni ezt, és nem tapasztaltunk semmi szokatlant Észak-Koreában” – közölte Kang Min Szok, az elnöki hivatal szóvivője.

A Yonhap hírügynökség megszólaltatott egy névtelenül nyilatkozó szöuli kormányilletékest, aki ugyancsak azt mondta, hogy nem észleltek lényeges, Kim egészségi állapotának romlására utaló jeleket.

A Kínai Kommunista Párt nemzetközi kapcsolattartó osztályán úgy tájékoztatták a Reuters hírügynökséget: nem tudnak arról, hogy Kim súlyos beteg volna. A külügyminisztérium szóvivője pedig azt mondta, ismeri a témában megjelent jelentéseket, de nem tudja, ki a forrásuk, kitérve ezzel az elől, hogy Peking mit tud Kim állapotáról.

A Kim Dzsong Un egészségi állapotával kapcsolatos találgatások azután kaptak lábra, hogy nem jelent meg április 15-én a nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen.

Az észak-koreai kommunista állam alapítójának, Kim Ir Szennek a születésnapja Észak-Koreában a legnagyobb ünnep, bár az idén, vélhetően az új típusú koronavírus-járvány miatt, nagyobb ünnepségek nélkül zajlott le a megemlékezés.

A legifjabb Kim 2012-es hatalomra lépése óta minden évben ellátogatott az ünnepség napján a Kumszuszan-emlékpalotába, amely egyúttal apja, Kim Dzsong Il mauzóleumaként is szolgál. Elemzők úgy vélik, az idei látogatás a járvány miatt maradhatott el, amely már több mint 130 ezer halálos áldozatot szedett világszerte.

Noha Észak-Korea eddig hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzést sem erősített meg, számos külföldi megfigyelő arra gyanakszik, hogy a phenjani vezetés eltussol egy már kirobbant járványt.

Kim Ir Szen születésnapját gyakran hatalmas, új fegyvereket bemutató katonai díszfelvonulásokkal, valamint különböző kulturális és sporteseményekkel ünnepelik. Idén az észak-koreai állampárt lapja, a Rodong Szinmun egy sor cikkben éltette a néhai vezért, de arról nem számolt be, hogy országszerte tömeges megemlékezéseket tartottak volna az évforduló alkalmából, és nagy tömegeket megmozgató kulturális és sporteseményekről sem érkezett jelentés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában