jó véleménnyel vannak róla

2018.02.23. 12:37

Román nyelvű hirdetésekkel is keresi diákjait egy erdélyi magyar gimnázium

A nagyváradi Németh László Gimnázium vezetőségének az a célja, hogy a vegyes házasságban élő szülőkhöz is eljusson az iskola ajánlata.

A román nyelvű hirdetéseket a helyi sajtóban és a közösségi portálokon jelentette meg a gimnázium vezetősége azzal a céllal, hogy a vegyes házasságban élő szülőkhöz is eljusson az iskola ajánlata. Ebben arra hívják fel a szülők figyelmét, hogy a tanintézet a délelőtti oktatás mellett számos délutáni programot kínál az elemistáknak, akik délben az iskola étkezdéjében ebédelhetnek. Arra is felhívják a szülők figyelmét, hogy a tanórák a városközpontban található, tavaly korszerűsített iskolaépületben zajlanak -írja a Krónika erdélyi magyar napilap.

Az iskola közösségi oldalán – ahol maguk a szülők értékelik a tanítók munkáját – egy román anya is megosztotta a tanintézettel kapcsolatos jó tapasztalatait.

A Németh László Gimnázium belvárosi épületét egyébként tavaly tanévkezdéskor avatták fel. A református egyház tulajdonában levő, a 19. század közepén épített ingatlant a magyar kormány 105 millió forintos támogatásával korszerűsítették. Az épületben – melyben egykor Németh László író apja is tanított – magyar óvodai csoportok és elemi iskolai tagozat kezdte el működését. Váradi Izabella igazgató akkor úgy nyilatkozott, hogy a felújítás csak az első lépése annak a stratégiának, melynek révén az iskola a térség szórványközpontjává válik.

Nagybánya önálló magyar iskolája 1998-ban alakult három különböző tanintézetben működő magyar tagozat összevonásával. Az iskola felső tagozata a város ipari övezetében, a magyarok által lakott városrészektől távol működik.

A 115 ezer lakosú Nagybányán a lakosság több mint 12,25 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában