iskolakezdés

2017.08.31. 06:38

Rétvári: mindenhol jutott pénz felújításokra és bútorcserére

A nyári szünetben összesen 2,5 milliárd forintot költöttek felújításokra, illetve iskolabútorok cseréjére – mondta Rétvári Bence csütörtökön.

Ebből az összegből új iskolabútorokat, székeket, padokat, táblákat és öltözőszekrényeket vásároltak az iskolákba, valamint olyan felújításokat és karbantartásokat végeztek el, amelyek korszerűbbé és ápoltabbá teszik a diákok és a tanárok számára az iskolákban töltött időt.

Csaknem 500 millió forintból több mint 400 iskolában 33 ezer új iskolabútornak, iskolapadnak, széknek örülhetnek a gyerekek szeptember 1-jén, az első becsengetéskor – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy a nyári iskolai karbantartások is lezárulnak a napokban.

Az intézmények 2 milliárd forintot költöttek karbantartásra. A legtöbbet festésre, mázolásra, vizesblokkok és nyílászárók karbantartására költötték, de sor került több intézményben a burkolat javítására, udvarok, sportpályák karbantartására, és voltak olyan intézmények ahol a tetőt vagy a fűtést javították meg.

Rétvári Bence elmondta, hogy a kormány évek óta növeli az oktatásra szánt forrásokat: 2010-hez képest jövőre 552 milliárd forinttal nőnek az oktatási rendszerre költött adóforintok. Ebből nem csak a pedagógusok 50 százalékos béremelésére, de a nyári felújításokra és eszközök beszerzésére is telik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában