Jogerős

2020.02.12. 14:47

Pénzmosásért két és fél évre ítéltek egy mezőtúri férfit

Internetes csalásból származó pénz eltüntetéséhez nyújtott segítséget.

A táblabíróság pénzmosás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a szabadságvesztés mellett 50 ezer forintra vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.

A férfi 2014 végén állapodott meg megbízójával abban, hogy gazdasági társaságot alapít, hogy ezzel segítse a bűncselekményből származó pénz elrejtését.

Vállalta, hogy a társaság nevére bankszámlát nyit, az arra érkező összegeket rendszeresen készpénzben felveszi, és ezt a pénzt megbízója részére alkalmanként, díjazás ellenében átadja.

A férfi – akinek a megbízója az eljárás során ismeretlenül maradt – álnéven interneten megjelentetett hirdetésekben német állampolgároknak azt ígérte, hogy leszállítja az Egyesült Államokból az általuk rendelt személyautókat. Bár ezek ellenértékét a vevők átutalták a vádlott által megnyitott devizaszámlára, a megrendelők nem kapták meg a gépkocsikat.

A vádlott 2014. december 30-a és 2015. január 14-e között öt alkalommal összesen 44 500 euró – akkori árfolyamon mintegy 14 millió forint – érkezett a vádlott számlájára, amit át is adott megbízójának. Ezért alkalmanként 10-20 ezer forintot kapott.

A vádlott az eljárás során nem ismerte el bűnösségét.

A táblabíróság döntésével – többi közt az időmúlásra tekintettel – enyhítette a vádlottra az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék által kiszabott három év öt hónapos börtönbüntetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában