Ország-világ

2020.06.21. 17:51

Párttársa helyett DK-s jelöltet támogatott a Jobbik alelnöke

Szilágyi György, a Jobbik alelnöke saját párttársa helyett DK-s elnök megválasztását támogatta a parlament igazságügyi bizottságának ellenőrző albizottsága élére, aki ráadásul a szakmai szempontoknak sem felelt meg – közölte Varga-Damm Andrea (Jobbik) a Facebook-oldalán.

A képviselőnő – aki eddig az albizottság elnöki tisztségét töltötte be – kifejtette: a grémiumban szakmai munka, az új polgári perrendtartás végrehajtásának ellenőrzése folyt, s a nyár végére tervezték befejezni a vizsgálatot, valamint elkészíteni a jelentést.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy bár a Jobbik vezetése a bizottsági rendszer átalakítását tervezte, és Varga-Dammot is másik grémiumba akarta áthelyezni, végül marad az igazságügyi bizottságban. Szavai szerint a testület tagjai egyetértettek abban, hogy ő folytassa az említett munkát, mert ő látja át azt leginkább. Ráadásul a bizottságnak csak ellenzéki képviselő lehet az elnöke. Két héttel ezelőtt döntött volna a testület arról, hogy ismét Varga-Damm töltse be ezt a tisztséget, amely többletdíjazással sem jár.

A bizottsági ülés megkezdése előtt azonban a grémium jobbikos alelnöke azt közölte Varga-Dammal, hogy a DK tart igényt a tisztségre, ezért nem őt jelölte a Jobbik-frakció.

A képviselőnő pedig negyed órával korábban még a DK-s taggal is beszélt, aki biztosította: megfelelő számára, ha ő folytatja a munkát.

Varga-Damm később a Gyurcsány-párt képviselőjétől tudta meg: jobbikos párttársa, Szilágyi György nem engedte, hogy ő legyen az igazságügyi albizottság elnöke.

A DK ráadásul nem jogász végzettségű képviselőt jelölt, akit a grémium jobbikos tagja is támogatott, feltehetően felsőbb utasításra. Ennek ellenére a még kétszer megismételt szavazás után sem választották meg a szakmai szempontok szerint alkalmatlan DK-s honatyát, mivel a voksok száma egyenlő lett.

Mások mellett a korábban a Jobbik színeiben politizáló, jelenleg független Fülöp Erik sem a Gyurcsány-párti jelöltet támogatta. A frakcióknak így másik albizottsági elnököt kell jelölniük az új ülésen, június 22-én.

A lap információi szerint Varga-Damm Andrea ellenjelöltje Sebján-Petrovszki László volt a DK-ból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában