ítélet

2019.02.08. 16:14

Országszerte fosztogatta az időseket két férfi

Országszerte többnyire 80 évnél idősebb embereket fosztott ki önkormányzati dolgozónak kiadva magát azt a két, többszörösen büntetett előéletű férfi, akit megismételt eljárásban hét-, illetve hatéves szabadságvesztésre ítélt első fokon a Zalaegerszegi Járásbíróság.

Bartalné Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője pénteken közölte: megismételt eljárásban hozott ítéletet a bíróság a két férfi ellen, aki még 2014-2015-ben országszerte több településen fosztott ki idős embereket.

A másodrendű vádlott Kaposvárról indulva autóval vitte társát kisebb településekre. Az elsőrendű vádlott önkormányzati dolgozónak adta ki magát, azt állítva, hogy nyugdíjkiegészítést ad az önkormányzat, vagy a forgalomból kivont 10 ezer forintos bankjegyeket ellenőrzi, de hivatkozott arra is, hogy felmérést végez a sértettek megtakarításairól vagy ebédszállítási igényükről.

A két férfi igyekezett úgy alakítani a helyzetet, hogy a sértettek rövid időre egyedül hagyják őket, majd ezt kihasználva vitték el az idős emberek otthon tartott pénzét. 2014 decembere és 2015 februárja között nyolc idős embertől összesen több mint négymillió forintot loptak el, ebből az eljárás során mindössze 140 ezer forint térült meg.

A vádirat szerint Csongrádban, Tarban, Lakhegyen, Rádon, Kunszentmártonban, Mélykúton és Lajoskomáromban fosztottak ki időseket, míg Kemenesmihályfán egy 91 éves férfitől, az éberségének köszönhetően, már nem tudtak pénzt zsákmányolni.

A bíróság az elsőrendű vádlottat kifosztás, illetve annak kísérlete miatt, mint különös visszaesőt hét év börtönbüntetésre ítélte. Társa bűnsegédként, illetve társtettesként elkövetett kifosztás és utóbbi kísérlete miatt, többszörös visszaesőként hat év fegyházbüntetést kapott.

Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbeztek, így az nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában