Járvány

2020.06.29. 22:08

Orbán Viktor is részt vesz az online nemzetközi konferencián

Online nemzetközi konferenciát tartanak Európa cenzúrázatlanul címmel július 8-án 10 órakor, amelyen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb elnök és Janez Jansa szlovén miniszterelnök – jelentette be Novák Katalin, a Fidesz alelnöke hétfőn az InfoRádióban.

Novák Katalin azt mondta, hogy az angol nyelvű konferenciát Orbán Viktor Facebook-oldalán élőben lehet majd követni.

A konferencia célja, hogy az érdeklődők közvetlenül, torzított fordítás nélkül meghallgathassák, mit gondolnak a saját országukban nagy többséggel megválasztott vezetők Európáról – tudatta.

Az alelnök azt mondta, hogy a járvány időszaka nem volt alkalmas a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyának rendezésére, de ebben a helyzetben is voltak olyanok, akik azzal foglalkoztak, hogyan lehetne a Fideszt kitenni a néppártból.

Donald Tusk, a néppárt elnöke mindent megtesz az egység ellen, az egységes néppárt helyett annak megosztásában érdekelt, és partnere azoknak, akik szintén ezen dolgoznak – mondta Novák Katalin.

Arra a kérdésre, hogy vajon miért nem szeretik a Fideszt, azt válaszolta:

a nemzetközi színtéren nem szoktak hozzá a nyers, egyenes beszédhez, és annak sem örülnek, hogy sikerül érvényesíteni a magyar nemzeti érdekeket.

Novák Katalin közölte: minden családtámogatás megmaradt a koronavírus-járvány alatt, sőt bővült is azok köre. A járvány miatt többi között

egyszerűsítették a családtámogatások igénylését és meghosszabbítottak bizonyos határidőket, hogy a családok a járvány után se essenek el a támogatásoktól.

A babaváró támogatást említve azt mondta, hogy nem volt drámai visszaesés az igénylések számában.

Egyszerűsítették az örökbefogadást is, valamint ingyenessé és választhatóvá tették az örökbefogadói tanfolyamot.

Továbbá a bruttó fizetés 100 százalékára emelik a csecsemőgondozási díj összegét jövő júliustól, amelynek köszönhetően az anyák több pénzhez juthatnak az első fél évben, mint amikor dolgoztak, és ezáltal nő a megbecsültségük is – emelte ki.

Hangsúlyozta, hogy a kormány a családtámogatásokra 2300 milliárd forintot fordít a költségvetésből, vagyis majdnem két és félszer annyit, mint 2010-ben, amikor ez az összeg 960 milliárd forint volt.

A kormány a járvány alatt sem vett el a családoktól, ami Novák Katalin szerint azt jelenti, hogy a kormány nemcsak szavakban, hanem tettekben is családbarát.

A demográfiai adatokkal kapcsolatban azt mondta, hogy trendforduló látszik: duplájára nőtt a házasságkötések száma, és 2020 első öt hónapjában kétezerrel több gyerek született, mint tavaly ugyanekkor.

A napközis Erzsébet-táborokról elmondta:

800 településen, 1100 iskolában 5000 tábort szerveznek,

ahol a gyerekek reggel 8-tól 17 óráig vehetnek részt a többi között kézműves foglalkozásokon, kirándulásokon, színes programokon.

A gyerekek napi négy étkezése biztosított. Idén minden eddiginél többen, 80 ezren jelentkeztek a táborokba – mondta Novák Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában