értékrendszer

2020.02.27. 17:56

Novák Katalin: családpolitikánk konzervatív, de modern, talán haladó is

Az államtitkár egy francia nyelvű hírportálon megjelent interjúban beszélt a magyar kormány családpolitikájáról.

A kormány családpolitikájával tág mozgásteret akar adni a fiataloknak, és meg akarja őrizni az országban a hagyományos család jelentette értékeket, amit egyesek ultrakonzervatívnak tartanak, pedig csak konzervatív, de modern, sőt talán haladó is – mondta a család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár, a Fidesz alelnöke egy francia nyelvű hírportálon csütörtökön megjelent interjújában.

A Közép-európai Hírlevél riportere felvetette, hogy a termékenységi ráta ugyan nőtt Magyarországon, de a születési arányszám nem.

Mindig vannak bírálók, akit azt állítják, hogy a Fidesz családpolitikájának nincs eredménye – mondta Novák Katalin, majd hozzátette: beszélni kell az ország jövőjéről, és hangsúlyozni kell, hogy a gyerekvállalás a legszemélyesebb döntés. Az egyéni döntések azonban hatással vannak a társadalomra és a gazdaságra, és a kormánynak beszélnie és cselekednie kell ezen a területen – közölte.

Novák Katalin elmondta: a fiatalok pénzügyi segítségre számíthatnak az államtól a családalapításhoz. Az anyáknak többféle lehetőségük van az újbóli munkába állásra, a kormány támogatja, hogy megfelelő számú bölcsőde legyen, de a gyerekekkel otthon maradhat az apa és a nagyszülő is. Az utóbbi években nőtt a nők foglalkoztatási aránya, és soha nem volt olyan magas, mint most – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a kormány úgy mutatja be az országot, mint a kereszténység bástyáját Európában, holott szociológiai tanulmányok szerint a vallásosság csökken, Novák Katalin közölte: a kereszténység és a keresztény értékek nem korlátozódnak az egyházi életre, hanem áthatják az emberek életmódját, mindennapjait.

Megvan a magyar társadalom lehetősége arra, hogy tanulmányozza más országok tapasztalatait, de ezekből azt a következtetést vonja le, hogy jobb, ha megmarad olyannak, amilyen – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy milyen a Fidesz kapcsolata a francia pártokkal és az Európai Néppárttal, Novák Katalin leszögezte: természetes szövetségesünk a Köztársaságiak, a Nemzeti Tömörüléssel viszont nincs kapcsolatuk.

„Ha elhagyjuk az Európai Néppártot, ami lehetséges, akkor találunk magunknak szövetségesnek demokratikus konzervatív pártokat, amelyek nem radikálisok” – közölte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában