Ország-világ

2021.05.20. 08:56

„Normális gyerekpornóról” elmélkedik az Édenkert alapítója

„Normális gyermekpornóról”, exkluzív pedofilokról, békés, GDP-termelő, egyébként még a törvényeket is tisztelni igyekvő apákról, anyákról és tanárokról elmélkedik a hsl nickname mögé bújt pedofil, a kétszer is felszámolt Édenkert fórum második verziójának egyik szervezője.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az eddigi legnagyobb magyar pedofilfórumot nemrég buktatták le a hatóságok. A dark weben működtetett, szerencsére szétzúzott Édenkert nevű pedofilfórumot – amelynek volt egy Édenkert 2.0 nevű második verziója is – a napokban a Magyar Nemzet is bemutatta. A lap a világhálón azóta rábukkant a fórum egyik alapítójának írására, amit egy pedofíliával foglalkozó, a pedofilokat mélyen elítélő internetes cikkre reagálva tett közzé az erre az egyetlen alkalomra létrehozott pp1 nevű blogon.

„Hadd mutatkozzam be rövid néven: hsl vagyok, a 422 fős, kb 95 százalékban magyarok alkotta Édenkert 2.0 magyar deep web pedofil közösség egyik alapítója” – vallja be az Édenkert egyik létrehozója, aki jellemzően rejtőzködik. Amit pedig ezt követően közöl, az gyomorforgató és elborzasztó. Megdöbbentő az is, hogy tízezerre teszi a magyarországi pedofilok számát. Az elkövető többek között azt írja: „[…] az ellenünk folytatott (ha nem is minden alapot nélkülöző, de mindenképp kollektív) gyűlöletkampánytól érthetően rettegők száma miatt

a valós számunk olyan 10 000 körüli lehet az országban, vagy akár ennek a többszöröse is.

Ha valami illegálisnak számít, az azzal a hátránnyal jár, hogy nem mérhető. Lehet, hogy minden 3-ik ember pedofil, ki tudja, tényszerűen ez sem cáfolható – épp annyira lehetséges, mint amennyire lehetetlennek tűnik.” A magát hsl-ként megnevező pedofil állítja azt is: a pedofilok közül sokan szülők, nagyszülők, de serdülők is vannak közöttük.

„[…] sok köztünk a szülő is. Sőt néhány nagyszülő is, de gyerekek, serdülő tinik is (utóbbiak, úgy figyeltem meg, egyre többen és többen, hónapról hónapra) vannak. Többségünk azonban világszerte rendes dolgozó, GDP-t termelő, családot fenntartó emberek millióit (nem túlzás!) férgezték le önök és mosták össze egy elmebeteg minoritással, akik a közösségünk sorai közé bújva rohasztanak meg minden kevés jót is, ami még maradt a számunkra” – háborog a pedofil hsl, aki elismeri, hogy szexuális ragadozók is vannak közöttük.

„… mi sem vagyunk egyformák. Sokfélék vagyunk, és ahogyan a többségi társadalom vagy a melegek […] közösségének tagjai közt, úgy köztünk is akad pár patológiás eset. A dolgok rákfenéje az, hogy a korábban említett békés, GDP-termelő, egyébként még a törvényeket is tisztelni igyekvő apákat, anyákat és tanárokat tartóztatják le leggyakrabban és ültetik le 200 évre, miközben a valódi gyermekszadisták röhögnek a markukban és maszturbálnak például vízbe fojtott vagy akasztott gyerekekről készült videókra – amelyeket esetenként ők maguk készítettek a következő előtt…”

– fogalmazza meg a hátborzongató érveit hsl.

Hozzáteszi: „Az ún. exkluzív pedofilok (akik csak gyermekekre izgulnak fel szexuálisan – a szerk.) pont úgy nem képesek például szerelemjellegű vonzalmat, szexuálist pedig pláne nem – érezni felnőtt iránt, mint egy átlagosnak mondott felnőtt ember egy kutya vagy egy ló iránt, esetleg a vele azonos neműek iránt (vagy a melegek esetében az utóbbi fordítottja).

Egy exkluzív pedofilnak a „jó csaj” általában 7-8 éves kislány. […] A többség a saját korához képes félút környékén húzza meg a felső határt, az alsó változó. De ezek az emberek ugyanazok is, akik a leendő vagy meglévő családjukat kockáztatnák azzal, ha gyerekhez nyúlnának (akár a sajátjukhoz is!), épp ezért nem teszik. Akik megteszik, azoknak általában kevés a vesztenivalójuk”

– próbálja mentegetni az általa többségnek mondott „tisztességes” pedofilokat hsl, aki az általa „normális gyerekpornónak” hívott bűncselekményről is ejt néhány szót.

„… ahhoz képest, hogy többterányi is lehet az összes gyerekpornó együttes mérete, amely az elmúlt kb. 20 év alatt gyűlt fel, annak a jó felét vagy kétharmadát legfeljebb 10-20 úgynevezett stúdió (többnyire orosz, ukrán és pár ázsiai) halmozta fel – a maradék az úgynevezett „amatőr” tartalom – magyarázza hsl.

A pedofil bűnözők elfogása folyamatos, a police.hu korábban videót is közölt elfogásukról:

 

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában