Beváltatlan ígéret

2019.03.19. 15:20

Nem vállalják saját gyulafehérvári autonómiaígéretüket a románok

Az RMDSZ azt szerette volna, ha törvénybe foglalják az Erdély Romániával való egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó ígéreteit.

Elutasításra javasolta a bukaresti képviselőház jogi bizottsága kedden az RMDSZ által kidolgozott tervezetet, amely az Erdély Romániával való egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó ígéreteit foglalná törvénybe.

Az RMDSZ-frakció néhány nappal a tavaly decemberi centenáriumi ünnepség után terjesztett törvénytervezetet a bukaresti parlament elé a nyilatkozat harmadik pontjában szereplő autonómiaígéret jogi kodifikációjával.

Az erdélyi románok 1918-as nemzetgyűlése által Gyulafehérváron elfogadott nyilatkozat harmadik pontja „teljes nemzeti szabadságot” irányoz elő az összes együtt élő népnek, és kimondja, hogy

„minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában, minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben”.

Az RMDSZ által kidolgozott jogszabály előírná, hogy a román állam biztosítson a nemzeti kisebbségeknek lakosságarányos képviseletet a választott intézményekben, így a helyi és a megyei önkormányzatokban, a román és az Európai Parlamentben, valamint a bíróságokon és ügyészségeken.

A törvény azt is előírná, hogy a kisebbségi oktatás és a kulturális élet önigazgatását a kisebbségi statútumban szabályozzák, valamint azt, hogy a megyei önkormányzatok döntése nyomán tegyék lehetővé fejlesztési régiók és különleges státusú autonómiák megteremtését azokban a történelmi régiókban, amelyekben nagy számú kisebbségi közösség él.

A száz éve tett ígéretek beváltását szorgalmazó kezdeményezést már a törvénytervezet beterjesztésekor hevesen bírálta a jobbközép ellenzék.

Dacian Ciolos volt miniszterelnök az RMDSZ „haszonleső” magatartását kifogásolva úgy értékelte: a magyar képviselet ellentétet szít Románia lakosai között, a bukaresti hatalom gyengeségét kihasználva.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselője, Marius Pascan volt Maros megyei prefektus szerint is az RMDSZ a koalíció kiszolgáltatottságát látva zsarolással akar „etnikai enklávékat” kialakítani.

A keddi szakbizottsági szavazáson azonban már nemcsak az ellenzék, hanem

valamennyi román törvényhozó elutasította azoknak a kisebbségi jogoknak a törvénybe iktatását, amelyekre a modern román állam jogalapjának tekintett 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban vállalt kötelezettséget a románság.

A képviselőház plénumának április 4-ig van lehetősége megvitatni és szavazni a tervezetről. Ha addig nem teszi meg, akkor – a szakbizottság negatív véleményezése ellenére – hallgatólagosan elfogadott javaslatként kerül a végső döntést hozó szenátus elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában