nemzeti ünnep

2018.08.20. 09:20

Mit ünneplünk augusztus 20-án?

Az egyik legrégebbi állami ünnepünk ezeréves története során számos elemmel gazdagodott, ám Szent István idején még öt nappal korábban ünnepelték.

Forrás: nd3000 / Shutterstock.com

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap, Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.

Uralkodása idején István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, akkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot.

Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ő maga is ezen a napon halt meg.

Szent István egyetlen, saját korából fennmaradt ábrázolása a koronázási paláston
Forrás: Wikimedia

Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ezen a napon emeltették oltárra István király relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű. Szent István király ünnepének megtartásáról már az 1222. évi Aranybulla első pontja is rendelkezett.

Mária Terézia vétette föl a naptárba

I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább ez a nap. István kultusza Európa-szerte elterjedt, de a királyt az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban nyilvánította szentté XI. Ince pápa, ünnepnapja szeptember 2. lett. A katolikus egyházfő azt is elrendelte, hogy Buda töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ minden évben emlékezzen meg Szent István ünnepéről, amelyet az egyetemes egyház 1969 óta augusztus 16-án (egy nappal Nagyboldogasszony napja után) tart.

A Szent István-rend első beiktatási ceremóniája a Schönbrunn-i kastélyban 1764-ben, Martin van Meytens festményén

XIV. Kelemen pápa 1771-ben csökkentette az egyházi ünnepek számát, és a Szent István-nap megülése is kimaradt a sorból. Mária Terézia szinte ugyanekkor a pápa hozzájárulásával elrendelte, hogy a szent király ünnepe, augusztus 20. Magyarországon nemzeti ünnep legyen, és a naptárakba felvétessék. Ugyancsak

1771-ben Raguzából (Dubrovnik) Bécsbe, majd Budára hozatta István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ettől kezdve minden év augusztus 20-án körmenetben vittek végig a városon.

A legenda szerint István ereklyéjét 1083-as szentté emelésekor épen találták meg koporsójában. Valószínűleg a tatárjárás vagy a török idők alatt veszett el, majd 1590 körül a raguzai dominikánus kolostorban találtak rá. A Szent Jobbot, amelynek ereklyetartóját 1862-ben készítették, a második világháború végén a Szent Koronával együtt nyugatra menekítették, és 1945. augusztus 18-án hozták haza. Ma Budapesten, a Szent István-bazilikában őrzik.

A Habsburg tiltástól a címeres zászlóig

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg az ünnepet, mert Szent István a független magyar állam jelképe volt. Amikor 1860-ban ismét megünnepelhették a napot, az valóságos nemzeti tüntetéssé vált. Az 1867. évi kiegyezés után az ünnep visszanyerte régi fényét,

1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította augusztus 20-át, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte, hogy ezen a napon címeres zászlóval lobogózzák fel a középületeket.

A két világháború között az ünnep kiegészült a Szent István-i, azaz a Trianon előtti Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékezéssel, emlékeztetéssel. 1938. augusztus 18-án, Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából Székesfehérváron összeült az Országgyűlés – a kihelyezésre a négy nappal korábban megalkotott törvény adott lehetőséget -, és augusztus hó 20. napját Szent István király emlékezetére nemzeti ünnepnek nyilvánította.

Szent Jobb körmenet a budai várban 1934-ben
(fotó: Fortepan)

Teljesen a kommunisták sem merték betiltani

1945 után augusztus 20-át egyházi ünnepként 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan, az akkor több százezer embert vonzó Szent Jobb-körmenetet a következő évben már betiltották.

A kommunista rendszer az ünnep vallási és nemzeti tartalmát nem vállalta, de teljes megszüntetését sem látta célszerűnek, inkább tartalmilag változtatott rajta.

Teljes betiltás helyett átértelmezés: „A kenyér ünnepe” 1950-ben
Fotó: Fortepan

A munkaszüneti napnak megmaradt, szekularizált ünnepet először az új kenyér ünnepének nevezték el, majd új, szocialista államalapításként 1949. augusztus 20-ra időzítették a szovjet mintájú alkotmány hatályba léptetését. 1949 és 1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték, 1950-ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Magyar Népköztársaság ünnepévé nyilvánította.

A rendszerváltozással felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ismét megrendezik a Szent Jobb-körmenetet.

Az 1990-es első szabad választások után megalakult Országgyűlés 1991. március 5-én a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját nyilvánította a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé. A 2012. január 1-jén hatályba lépett alaptörvény is nemzeti ünnepként, Magyarország hivatalos állami ünnepeként rögzíti augusztus 20-át.

Augusztus 20-án rangos állami kitüntetéseket adományoznak, ekkor adják át többek között a 2011-ben alapított Magyar Szent István Rendet, a legmagasabb állami kitüntetést.

Borítókép: Illusztráció

nd3000 / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában