Segítség a bajban

2019.01.26. 16:13

Milliókat adakoztak a leégett kollégium lakóinak, az áldozat árváinak is gyűjtenek

Fél nap alatt ötmillió forint gyűlt össze a szerdáról csütörtökre virradóan leégett budapesti Ráday Kollégium lakói számára. Az intézményt fenntartó református egyház minden anyagi segítséget meg kíván adni a négygyermekes áldozat családjának is.

A háromemeletes épület 2. és 3. szintje szinte teljesen kiégett, felújítására – az előzetes információk szerint – nincs remény. A szerda esti tűzben 165 diák személyes dolgai vesztek oda: ruhák, cipők, telefonok, laptopok, könyvek – tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyarországi Református Egyház Kommunikációs Szolgálata.

„Az ország minden pontjáról és a határon túlról is folyamatosan érkeznek az adományok, a Károli Gáspár Református Egyetem számlájára fél nap alatt ötmillió forintot utaltak a segíteni vágyó emberek”

- olvasható a református egyház közleményében, amely szerint a pénzbeli felajánlások mellett számos tárgyi és természetbeni felajánlást is kaptak a károsultak, illetve egy sportáruház vásárlási utalványt kínált a ruhatárukat vesztett diákoknak.

A kollégiumtűzben életét vesztette egy 47 éves, négygyermekes veszprémi édesapa, aki szállóvendégként tartózkodott az épületben.

„A Magyarországi Református Egyház minden lelki és anyagi segítséget megad hozzátartozóinak”

- áll a gyűjtés megindításáról tudósító közleményben.

Közben a Magyar Református Szeretetszolgálat a négy iskoláskorú árvának százezer forint gyorssegélyt ajánlott fel, amelyet jövő hét elején munkatársai személyesen adnak át a családnak.

Az Ökumenikus Segélyszervezet pedig egymillió forintos keret elkülönítéséről döntött, amelyből tájékoztatásuk szerint hosszabb távon szeretnék segíteni a családot.

Így adakozhatunk

Az áldozat családjának a Magyarországi Református Egyház 11100104-19024048-40000004 számú számlájára utalt összeggel lehet adakozni, közleményként kérik beírni: „tűz”.

A károsult diákok megsegítésére szánt adományokat a Károli Gáspár Református Egyetem 11705008-20492223 számú számlájára várják, közleményként kérik feltüntetni: „tűzeset”.

Szombaton is folytatódott a kiégett épületben maradt értékek mentése: a kollégium lakói kísérettel térhettek vissza kiégett lakrészeikbe.

A Dunamelléki Református Egyházkerület tulajdonában lévő épületkomplexumban nemcsak a Ráday Kollégium található, hanem a püspöki hivatal, a Bibliamúzeum, a Ráday Gyűjtemény és a Ráday Levéltár számos muzeális értékkel, amelyek mentése jelenleg is zajlik.

A Ráday utca 28. szám alatti épületben továbbra sincs áram, víz, fűtés, internet, így a tűz által nem érintett helyiségeket sem lehet még napokig használni.

A szerda esti tűz okát továbbra is keresik a szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában