Járvány

2020.03.27. 22:51

Meredeken nőtt az igazolt fertőzöttek száma Törökországban

Meredeken nőtt az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Törökországban pénteken. Recep Tayyip Erdogan török elnök a késő esti órákban egyebek mellett bejelentette, hogy országa felfüggesztett minden külföldi légijáratot.

Ankarai sajtótájékoztatóján Fahrettin Koca egészségügy-miniszter azt közölte, hogy egy nap alatt 3629-ről 5698-ra nőtt a bizonyítottan fertőzöttek, 75-ről 92-re pedig a halottak száma.

Törökországban az utóbbi három napban részben az elvégzett koronavírus-tesztek számának növelésével ugrásszerűen emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, amely csütörtökön 3629, szerdán 2433, kedden pedig még 1872 volt.

A hatóságok az elmúlt hetekben összesen csaknem 48 ezer koronavírus-tesztet végeztek el, ebből csak az utóbbi két napban közel 15 ezret.

A török vezetés már jelentősen leszűkítette a közösségi életet, bezártak egyebek mellett az iskolák, a színházak, a mozik, a koncerttermek, a bárok, a kávézók, a vidámparkok és az uszodák. Ezen túlmenően megtiltották a mecsetekben a tömeges imádkozásokat, csaknem 70 országgal leállították a légiközlekedést, valamint felfüggesztették a labdarúgó-bajnokságot.

Vasárnappal részleges kijárási tilalom is életbe lépett a 65 év feletti és krónikus betegségtől szenvedő állampolgárok számára.

Erdogan pénteki beszédében arra kérte az ország 83 milliós lakosságát, hogy vonuljon önkéntesen karanténba, és csak bevásárolni menjen el otthonról, lehetőleg kerülve a tömegközlekedést, valamint mindenhol tartva az emberek között az előírt távolságot.

A török elnök arra hívta fel az állampolgárok figyelmét, hogyha nem akarnak szigorúbb intézkedéseket, teljesíteniük kell ezeket a szabályokat. Erdogan többek között arról is beszélt, hogy a kormányzat a városok közti utazásokat az adott tartomány kormányzójának engedélyéhez kötötték. Közölte továbbá, hogy a tömegközlekedésben az utasok kizárólag egymás mögött ülhetnek, illetve, hogy a kormányzók vezetésével mind a 81 tartományban pandémiatanácsokat állítanak fel, amelyek egyrészt a meghozott intézkedések végrehajtását felügyelik, másfelől szükség esetén kiegészítő rendelkezésekről is döntenek.

Mint mondta: ezek az intézkedések időtartama attól függ, az állampolgárok mennyire tartják be őket.

Mindemellett az északkelet-törökországi Rize tartomány egészségügyi igazgatósága pénteken azt közölte, hogy a fertőzés lehetséges terjedésének megelőzése érdekében karantén alá vették Kendirli községet és négy környező falvat: Yeni Selimiyét, Bestepét, Esentepét és Maltepét. A hatóságok az érintett településeken ellenőrzik a kifelé és a befelé irányuló forgalmat, valamint orvosi vizsgálatnak vetik alá mindazokat, akik jellemző tüneteket mutatnak. A lakosok csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el otthonukat.

Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtökön jelezte, hogy a teljes társadalmi elszigetelés lehetősége is napirendben van, amennyiben a jelenlegi intézkedésekkel nem tudják megfékezni a járványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában