86 éves volt

2021.09.19. 12:16

Meghalt Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz korábbi ügyvezetője

Meghalt Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója vasárnap reggel – közölte honlapján a Mazsihisz. Zoltai Gusztáv 86 évet élt.

A Mazsihisz megemlékezésében kiemelte: „aki kisgyerekként élte túl azt, ami 1944-ben történt, esélyt sem kapott rá, hogy lelki sebei valaha is begyógyulhassanak. Aki kilenc évesen érti meg, hogy meg akarják a puszta születése miatt ölni (...), többé nem tudhat bízni már semmiben. Ő is meggyilkolt lelkű gyerek maradt mindig.”

Mint írták, a zsidó közéletben a '80-as években tűnt fel újra, ötvenen túl, és negyedszázados ténykedése minden kétséget kizáróan önálló és hosszú fejezete lesz a magyar zsidó intézmények történetének, a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország életének általában is emblematikus figurája volt.

Zoltai Gusztáv
Fotó: Kovács Attila / MTI

Akik a szervezeten belüli kritikusai voltak, azok sem tagadták ügyességét, személyisége sajátos karizmatikus varázsát és azt, hogy volt benne személyes kedvesség, készség az együttérzésre, személyes segítőkészség, hogy volt benne valami érzelmes szolidaritás a kiszolgáltatottakkal – tették hozzá.

„Egy sokat szenvedett nemzedék különösen sokat szenvedett tagja volt, leljen vígaszt az Örökkévaló közelségében lelke. Lehessen a szüleivel újra, immáron mindörökké az Eljövendő Világban!” – írták.

Zoltai Gusztáv végső búcsúztatása hétfőn 12 órakor lesz a Kozma utcai zsidó temetőben. A gyászszertartáson Báruch Oberlander rabbi mond búcsúbeszédet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában