Járvány

2020.05.20. 18:34

Megerősítette a válság az olasz jobboldalt

Egy friss közvélemény-kutatás szerint az olasz jobboldal tartja erős támogatottságát, jelenleg a választók 46,7 százaléka szavazna a három jobbközép párt, a Lega Nord, az Olaszország Fivérei (FdI) és a Forza Italia valamelyikére.

Utóbbi elnöke, Silvio Berlusconi eközben úgy fogalmazott: a kormánynak határozottan kell fellépnie, hogy Olaszország minél több forráshoz jusson az uniós gazdaságmentő programokból – írja összefoglalójában a V4NA hírügynökség.

Azonnali intézkedésekre szólította fel Giuseppe Conte kormányát a koronavírus-válság miatt bajba került olasz vállalkozók megsegítésére Silvio Berlusconi, a Forza Italia elnöke. Berlusconi szerint a baloldali kormánynak mindenekelőtt a kisiparosok, a kereskedők, a kézművesek és az önálló vállalkozók talpon maradását kell támogatnia vissza nem térítendő juttatásokkal.

Berlusconi szerint 2020 végéig adómentességet kell adni a két és fél hónapig tartó lezárás miatt a bevételük jelentős részétől elesett vállalkozóknak. Sürgette továbbá, hogy a kormány haladéktalanul fizesse ki a munkanélküli segélyt az állás nélkül maradt olasz emberek számára

- számolt be az Il Giornale című napilap online kiadása.

Németország és Franciaország hétfőn indítványozta egy 500 milliárd eurós gazdasági segélyalap létrehozását a bajba került EU-tagországok számára, amelynek egyik haszonélvezője Olaszország lehet. Berlusconi szerint az olasz kormánynak időben kell lépnie, hogy „ne csak 500 milliárd, hanem 1000 milliárd eurót kapjon” az EU és az Európai Központi Bank (ECB) által rendelkezésre bocsátott forrásokból. A politikus arra is utalt, hogy

pártjának „másik 150 javaslata van Olaszország újraindítására” és reményét fejezte ki, hogy a Conte-kabinet „ezentúl nem csak formálisan figyel arra, amit mondunk”.

46 százalék felett a jobbközép támogatottsága

A közvélemény-kutatások szerint az olasz jobbközép pártok – a Matteo Salvini vezette Lega Nord, a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei (FdI) és a Berlusconi vezette Forza Italia – stabilan tartják 46 százalék fölötti támogatottságukat, vagyis a jobboldal megerősödve került ki a válságból. Az SWG közvéleménykutató intézet legfrissebb felmérése szerint a Lega szavazói bázisa ugyan az elmúlt két hétben valamelyest csökkent, de még így is 27 százalékon áll, ami jóval erősebb, mint a kormányzó baloldali Demokrata Párt (PD) 20,7 százaléka. Az FdI stabilan tartja 14 százalékos szavazóbázisát, míg Berlusconi pártjának támogatottsága 5,7-6,0 százalék körül mozog. A kisebbik kormánypárt, a baloldali Öt Csillag Mozgalom (M5S) szavazóbázisa egy hét alatt 0,7 százalékkal, 16 százalékra csökkent.

Silvio Berlusconi hangsúlyozta, hogy

pártja és a többi jobboldali mozgalom „felelős ellenzékként” viselkedett a koronavírus-válság idején.

Elmondta továbbá, hogy a jobbközép pártok az olasz nemzeti egység ünnepén, június 2-án a tavaly szeptemberihez hasonló közös nagygyűlésre készülnek. „A demonstrációnak erős szimbolikus értéke lesz, hiszen kiállunk az új startra készülő Olaszország mellett” – fogalmazott Berlusconi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában