Nem történt áttörés

2019.02.28. 09:50

Megállapodás nélkül ért véget Kim és Trump találkozója

Donald Trump amerikai elnök Hanoiban csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy aznap befejeződött találkozójukon nem jutott megállapodásra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről. Kijelentette: Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította.

Forrás: MTI/AP

Fotó: Evan Vucci

Trump hozzátette, Kim biztosította arról, hogy tartózkodnak az atom- és rakétakísérletektől. Az észak-koreai vezető késznek mutatkozott országa egyes nukleáris helyszíneinek feladására, de nem azokéra, amelyeket az amerikaiak akartak. Ezért cserébe pedig az Egyesült Államok nem kívánta feloldani az Észak-Korea ellen meghozott összes büntetőintézkedést, márpedig Phenjan ezt gondolta – fejtette ki.

Éppen ezért Trump – mint elmondta – úgy vélte, jobb felállni a tárgyalóasztaltól megállapodás nélkül, „nem lett volna jó aláírni egy dokumentumot”.

Donald Trump sajtóértekezletet tart a kétnapos vietnami csúcstalálkozó végén Hanoiban 2019. február 28-án
Fotó: Luong Thai Linh / MTI / EPA

Hangoztatta, nagyon szeretné feloldani a szankciókat, mert szeretné, hogy Észak-Korea a felemelkedés útjára lépjen. Phenjannak azonban szerinte ehhez több dologról le kellene mondania.

Kimék folytatják az atomkísérletek felfüggesztését

Trump arról is beszélt, hogy a csúcstalálkozó nem volt minden előrelépés nélküli, hiszen Kim ígéretet tett arra, hogy folytatják az atom- és rakétakísérletek felfüggesztését.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Hanoi sajtóértekezletén azt mondta, hogy szerette volna, ha a felek messzebbre jutnak a tárgyalásokon, de Kim nem volt kész erre. A jongbjoni atomreaktor leszerelése nem elegendő az észak-koreai rakéta- és nukleáris program megszüntetéséhez – fejtette ki az amerikai külügyminiszter.

A Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt szállító gépjármű elhagyja a hanoi Metropole szállodát a kétnapos vietnami csúcstalálkozó végén 2019. február 28-án
Fotó: Wallace Woon / MTI / EPA

Az amerikai elnök a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy az észak-koreai kérdésben fontos együttműködni Dél-Koreával, Japánnal, Kínával és Oroszországgal. Azt is mondta, hogy a csúcstalálkozót követően, útban vissza az Egyesült Államokba a repülőgépről telefonál Mun Dzse In dél-koreai elnöknek, valamint Abe Sindzó japán kormányfőnek, és tájékoztatja őket a hanoi csúcstalálkozóról.

Erős a két vezető viszonya

Kiemelte, bár Észak-Korea kínai befolyás alatt áll, ennek ellenére Phenjan nem engedelmeskedik vakon más országoknak, így Kínának sem.

Az amerikai elnök megismételte, hogy a találkozó jó hangulatú volt, és hangoztatta, hogy „nagyon erős a viszonya” Kimmel.

Szólt arról is, hogy nem kötelezte el magát egy harmadik amerikai-észak-koreai csúcsértekezlet mellett. Mint mondta, előbb „lássuk meg, hogy mi történik”. Hangoztatta, következő találkozójukat akár „hamarosan is meg lehet tartani, de lehet, hogy sokáig nem lesz”.

Trump szerint Kim nem felelős az amerikai diák haláláért

A sajtóértekezleten megkérdezték Trumptól, hogy a találkozón felmerült-e Otto Warmbier amerikai állampolgár észak-koreai őrizetbe vétele, majd kómás állapotban történt visszatérése az Egyesült Államokba és halála 2017-ben. Az elnök azt mondta: Kim azt felelte neki, hogy nagyon rosszul érezte magát az ügyben. Trump úgy vélekedett, nem hiszi, hogy az észak-koreai vezető tudott a diák állapotáról, különben nem engedte volna a tragédia megtörténtét. Az elnök inkább az észak-koreai börtönviszonyokat okolta a diák haláláért.

Donald Trump amerikai elnök integet az elnöki különgép ajtajából a kétnapos vietnami csúcstalálkozó végén Hanoiban 2019. február 28-án
Fotó: Evan Vucci / MTI / AP

Trump felemlítette a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatok felfüggesztésének kérdését is, amelyről a tavalyi első észak-koreai-amerikai csúcstalálkozót követően döntött. Azt mondta, továbbra is úgy véli, ezek a manőverek költségesek, Dél-Koreának hozzá kell járulnia a kiadásokhoz. Arról nem szólt, hogy vajon tesz-e további lépéseket a hadgyakorlatokkal összefüggésben.

Az elnök több újságíró kérdésére nem válaszolt, majd az eredeti tervekhez képest két órával korábban elindult a repülőtérre, és elutazott Vietnamból.

Dél-Korea csalódott, de bízik a folytatásban

Dél-Korea csalódott a második észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó eredménytelensége miatt, bár a két ország azért megállapodás nélkül is tett előrelépést a korábbiakhoz képest – közölte csütörtökön a dél-koreai elnöki hivatal szóvivője nem sokkal a csúcstalálkozó véget érése után.

A nyilvánosságra hozott közlemény szerint sajnálatos, hogy Trump és Kim nem tudott teljes megállapodásra jutni találkozójukon. Világosan úgy tűnik ugyanakkor, hogy a korábbiakhoz képest sokatmondó haladást értek el. A csúcs Szöul szerint lehetőséget teremtett arra, hogy a két vezető jobban megértse egymást, növelve annak lehetőségét, hogy a jövőben bekövetkezzen az áttörés.

Észak-koreai emberek a kétnapos csúcstalálkozóról szóló televíziós tudósítást nézik óriáskivetítőn Phenjanban 2019. február 28-án
Fotó: Ahn Jung Dzsun / MTI / AP

Trump készséget mutatott a folytatódó párbeszédre, derűlátó szemlélete fényes perspektívát kínál a következő találkozóra – derült ki a dokumentumból. Az, hogy az amerikai elnök nyilvánosan megemlítette az Észak-Korea elleni szankciók eltörlését vagy enyhítését, azt mutatja, hogy elmélyült az amerikai-észak-koreai párbeszéd.

A szóvivő egyben reményét fejezte ki, hogy folytatódik a tárgyalás a két ország között. Mint írta, a dél-koreai kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az Egyesült Államok és Észak-Korea biztosan éljen a helyzet adta lehetőséggel, miközben folytatja a kapcsolatteremtést és az együttműködést.

Borítókép: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (b) és Donald Trump amerikai elnök sétál a hanoi Metropole szálloda kertjében 2019. február 28-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában