véres üzlet

2020.01.07. 06:04

Már 61 ezerre becsülik a mexikói drogháborúban eltűntek számát

A mexikói kormány hétfőn mintegy 50 százalékkal felfelé módosította az eltűntként nyilvántartásba vett személyek számát, hozzátéve, hogy túlnyomó többségük az országot 2006 és 2012 között sújtó heves drogháború áldozata.

Az egy éve hatalmon lévő baloldali elnök, Andrés Manuel López Obrador hivatala tavaly júniusban még 40 ezerre becsülte az eltűnt állampolgárok számát.

„A hivatalos számadat jelenleg 61 637” – közölte egy sajtóértekezleten Karla Quintana, az eltűntek országos nyilvántartásának (RNPED) vezetője. Hozzátette, hogy több mint negyedük (25,7 százaléka) nő.

A keresett személyek 97,4 százaléka 2006 óta tűnt el a latin-amerikai országban, amikor Felipe Calderón akkori elnök elrendelte a hadsereg bevetését a kábítószer-kereskedőkkel szembeni harcba. Lépése azonban a drogkartellek osztódásához vezetett, ami még véresebbé tette a befolyási övezetekért vívott háborúikat, s a hatóságok ellenük vívott harcát is.

Közben az eltűnteket felkutatni hivatott országos bizottság tisztségviselői hétfőn arról számoltak be, hogy munkájuk első 13 hónapjában országszerte 1124 holttestet találtak, 873 jelöletlen sírgödörben.

A fellelt holttestek mintegy harmadát sikerült eddig azonosítani, és az áldozatok földi maradványainak kevesebb mint negyedét tudták a hozzátartozóknak visszaszolgáltatni.

A bizottság szerint az emberrabló és kábítószerbandák áldozatainak mintegy harmadát a 31 szövetségi állam alkotta Mexikó három államában találták meg: az északi Sinaloában, a Mexikói-öböl partján lévő Veracruzban és a csendes-óceáni partvidék Colima államában.

Az újabb keletű eltűnési esetek jelentős részét ugyanakkor a nyugati Jalisco államban jegyezték fel, amelyet az azonos nevű drogkartell ural.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában