bűnügy

2020.03.10. 16:16

Mákszalmából gyártott drogot egy kilenctagú banda

Elítélték őket.

Mákszalmából morfintartalmú mákoldatot, kábítószert készített kilenc ember Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Miskolci Törvényszék több év fegyházra ítélte a büntetlen előéletű vádlottakat – közölte a bíróság kedden.

A közlemény szerint 2016 elején az elsőrendű vádlott, egy ukrán állampolgár azzal kereste meg korábbi üzleti partnerét, a harmadrendű vádlottat, hogy szervezze meg Magyarországon a „cola” fantázianevű kábítószer előállítását.

Cserébe azt ígérte, hogy elengedi nagy összegű tartozását. A harmadrendű vádlott ezután összeismertette a gyártási folyamatot ismerő másodrendű és a mákszalmát biztosítani tudó elsőrendű vádlottat.

A gyártást 2016 júniusában hárman készítették elő: telephelyet vásároltak, megállapodtak a negyedrendű vádlottal négy tonna mákszalma átadásáról, majd további társaikkal együtt megkezdték a gyártást. A vádlottak a mákszalmából jelentős mennyiségű morfint nyertek ki.

A törvényszék a vádlottakat bűnszervezetben, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt fegyházbüntetésre ítélte.

Néhányukra, akik bűnsegédként követték el a cselekményt, 4,5-5 év, az első négy vádlottra pedig 8 év 2 hónaptól 9 év 4 hónapig terjedő szabadságvesztést szabott ki a bíróság.

A bíróság valamennyi vádlott tekintetében enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletet. Az ítélet nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában