Járvány

2020.05.18. 07:29

Magyarország fertőtlenítési szuperhatalommá válhat

Már látható néhány, a járvány utáni időben a belföldi és a globális gazdaságot nagy eséllyel meghatározó trend. Ezek egyike lehet a fertőt­lenítési ágazat, amelyben Magyarország a vállalati és tudományos innovációinak köszönhetően vezetővé válhat.

Budapest, 2020. március 26. Frunza Lehel a BKV Dél-pesti telepén, ahol ózonos eljárással fertõtleníti az autóbuszok utasterét 2020. március 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Jörg ­Bauer, a ­Tungsram elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogyan támogatja a magyar gazdaságot a hazai kutatás-fejlesztés és innováció a koronavírus-járvány okozta válságban és a kilábalásban.

A fertőtlenítés, illetve a fertőzés megelőzése a koronavírus elleni harc középpontjában áll.

Előbb-utóbb lesz majd vakcina, de a kórokozóktól való félelem még sokáig velünk marad, már csak azért is, mert a koronavírus-járvány előtt is problémát okoztak a multi­rezisztens baktériumok. Ezek ellenállnak többféle antibiotikumnak, ráadásul gyakran éppen a kórházakban terjednek – mondta Jörg ­Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója. Szerinte ahogyan a turizmus újraindul, egyre nagyobb versenyelőnyt jelent majd a fertőzések elleni védelem.

Élre törhetünk a megelőzésben

„Az utazók tudni akarják majd, hogy az eszközök, a járművek, a szállások üzemeltetői mit tesznek az ügyfeleik egészségének megóvásáért. Merem állítani, hogy a repülőn lévő kórokozóktól az utasok jobban tartanak majd, mint magától a repüléstől” – vetítette előre a cégvezető a ma tapasztalható viselkedésminták alapján. Jörg Bauer hangsúlyozta:

Semmelweis Ignácnak, az anyák megmentőjének hazájában komoly tradíciója, egyúttal hatalmas növekedési potenciálja van a fertőtlenítési és higiéniás iparágnak.

Óriási keresletre lehet számítani, hiszen például a fertőtlenítőkészülékek globális piacának forgalma 8,9 milliárd dollárt tett ki ­2019-ben, és a várakozások szerint az összeg 2024-ig elérheti a 12,5 milliárd dollárt.

Több olyan módszer ismert, amely elbánik a vírusokkal és a multirezisztens baktériumokkal egyaránt: az ultraibolya fény C típusa, az ózon és a hő is bevett eszköz, de ismerünk olyan kék fényt, amelyik megakadályozza a baktériumok szaporodását.

Emellett burkolatokat, fedőrétegeket is úgy fejlesztenek, hogy azokon ne vagy csak nehezen maradhassanak életben a kórokozók. Ilyen innovatív termékeket több magyar vállalat is előállít.

Vírusgyilkosok bevetésen

Erre az évre – még a Covid–19-járvány kitörése előtt – 2,8 milliárd dollárosra becsülték az UV-fertőtlenítés egyértelműen Európa központú iparágát. A technológia számos előnye között Jörg Bauer megemlítette azt, hogy mellette a legtöbbször szükségtelen a ­kémiai fertőtlenítés, tartósan beépíthető vagy mobil megoldásként is használható.

Mivel károsítja a szemet és a bőrt, ezért elengedhetetlen a védőfelszerelés, ugyanakkor

alkalmas arra, hogy a járműveket, vendéglátóegységeket a használaton kívüli időszakban fertőtlenítsék vele.

A levegő és a víz folyamatosan kezelhető UV-vel, ezért pél­dául a Fővárosi Vízművek is alkalmazza.

„A technológiával felületek fertőtleníthetők, de akár élelmiszerek és növények is. A kínai nemzeti egészségügyi bizottság nemrégiben közzétett mérései szerint az új típusú koronavírust fél órán belül elpusztítja az ultraibolya fény, ennyi idő alatt tökéletesen mentesíteni lehet a kórokozóktól egy egész szobát. A cégünk 2018-as függetlenné válása óta fejleszti a technológiát, a járvány miatt pedig mérnöki kapacitásait tovább összpontosította erre, felkészülendő a pandémia utáni időszakra is. A kórházakban terjedő fertőzésekre egy másik magyar vállalat szabadalma nyújt megoldást” – folytatta Jörg Bauer a hazai eredmények sorát.

„Önmagát fertőtleníti az az úgynevezett fotokatalitikus padlóburkoló és falfelület, amely nanotechnológiás (vagyis atomonként felépülő) ezüstből és titán-dioxidból áll. Az ezüstion antibakteriális hatása évezredek óta ismert, a titán-dioxid pedig a fény hatására alkotóelemeire bontja, ezért megsemmisíti a kórokozókat” – magyarázta.

Új módszerek a tiszta vízért

„A biztonságos ivóvíz az egyik leghatékonyabb eszköz az emberi egészség fenntartására. Az Egészségügyi Világszervezet 2017-es jelentése szerint 2,1 milliárd embernek nincs az otthonában megfelelő minőségű ivóvíz, 844 millió ember otthonában pedig egyáltalán nincs víz” – hívta fel a figyelmet Jörg Bauer egy másik problémára, amelyre magyar innovációs válasz is született. „Egy hazai cég állami támogatású projektjében az ivóvíz, az ipari víz és az élelmiszeripari víz kezelésével foglalkozó cégeknek fejlesztett ki eszközt. Ebben online monitoringrendszer is van, amellyel kimutathatók a biológiai szennyeződések a beavatkozások előtt és után, így mérve az eljárás hatékonyságát. Szintén K+F-pályázat keretében fejlesztette ki a cég azt a mobil víztisztító berendezést, amely napenergiával működik. Tunéziában például már 2019 októbere óta működik az egyik ilyen eszköz” – fejtette ki Jörg Bauer.

„Tovább kell vinnünk Semmelweis Ignác szellemi örökségét, ezért örömmel látnánk innovatív magyar vállalatokat és startupokat a fertőzésmegelőzési és fertőtlenítési ágazatból, hogy az oly fontos megoldásokat együtt találjuk meg Magyarországnak és a globális ­piacnak”

- fogalmaz.

„Hívjuk az egyetemeket is, hogy együtt kutassuk a leghatékonyabb, legbiztonságosabb technológiákat. Felhasználási területeket, referenciákat keresünk kórházakban, hotelekben, az élelmiszeriparban, a közösségi közlekedésben és bárhol máshol, ahol a steril környezet elengedhetetlen. Nem túlzás azt gondolni, hogy Magyarország fertőtlenítési szuperhatalommá válhat. Ehhez viszont partnerség kell a hazai vállalatok, egyetemek és kutatási központok között” – zárta szavait Jörg Bauer.

Borítókép: Frunza Lehel a BKV Dél-pesti telepén, ahol ózonos eljárással fertőtleníti az autóbuszok utasterét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában