igazolatlan pénzek

2018.02.03. 13:42

A „magyarázat nélküli” nagy vagyonok eredetének igazolására kényszerít a brit kormány

A „magyarázat nélküli” nagy vagyonok eredetének igazolására kényszeríti a brit kormány a Nagy-Britanniában élő külföldi oligarchákat.

Ben Wallace, a brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkára a The Times című konzervatív brit napilap szombati kiadásának nyilatkozva elmondta: a kormány becslései szerint évente 90 milliárd font (több mint 30 ezer milliárd forint) illegálisan szerzett külföldi vagyontömeget mosnak tisztára Nagy-Britanniában.

Wallace szerint ennek megállítása végett a kormányzati eszköztár minden erejével fel kell lépni a Nagy-Britanniát befektetési paradicsomként használó bűnözők és korrupt politikusok ellen.

Arra a kérdésre, hogy Oroszország mennyiben érintett, a brit belügyi államtitkár utalt a Laundromat-ügyre – laundromat: mosoda -, amelyben 21, jórészt Nagy-Britanniában bejegyzett fantomcég foglalkozott Oroszországból érkező „piszkos pénzek” tisztára mosásával nyugati bankrendszereken keresztül.

Wallace szerint az oknyomozó szervezetek és újságírók által leleplezett Laundromat-botrányból tudható, hogy az ügynek egyértelműen voltak az orosz államhoz vezető szálai is.

Az államtitkár szerint a nagy-britanniai orosz szervezett bűnözést nagyon jól mutatja be a BBC televízió egyes csatornáján futó McMafia című drámasorozat, amely „az igazsághoz nagyon közeli módon” ábrázolja a szervezett bűnözés nemzetközi jellegét és brutalitását, azt, hogy „ezek az emberek milyen büntetlenül tevékenykedhetnek”, és azt is, hogy „ha az elegáns öltönyökben feszítő egyének pénzének útját visszakövetjük”, az például olyan fiatal lányokhoz vezet, akiket külföldre csempésztek és szexuális szolgáltatásokra kényszerítettek.

Wallace közölte: a brit kormány által a magyarázat nélküli vagyonokra e héten életbe léptetett új rendelet – unexplained wealth orders (UWO) – lehetővé teszi, hogy  a brit hatóságok vagyonelemeket zárolhassanak, ha a vizsgálat alá vont személy vagyona meghaladja az 50 ezer fontot, és ennek eredetére nem tud hiteles magyarázatot adni.

Az államtitkár szerint az UWO-rendeleteket „a helyi drogkereskedőtől a külföldi oligarchákig és bűnözőkig” mindenki ellen be lehet vetni.

Hozzátette: ha valaki például egy külföldi ország „szerény javadalmazású” parlamenti képviselője, ám hirtelen szert tesz egy fontmilliókat érő házra Knightsbridge-ben, és nem tudja megmagyarázni, hogy honnan volt rá pénze, akkor az ingatlant a brit hatóságok lefoglalják, értékesítik és a bevételt a brit bűnüldözés finanszírozására fordítják.

A londoni Knightsbridge városrész a világ legdrágább ingatlanpiacai közé tartozik.

Wallace szerint az erőteljes fellépés azért is szükséges, mert a szervezett bűnözés és a korrupció a terrorizmus elleni védelmet is gyengíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában