Ország-világ

2021.02.22. 05:42

Ma meghosszabbíthatják a veszélyhelyzetet

Az Országgyűlés ma dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, valamint egy az államfő által korábban Alaptörvény-ellenesség miatt kifogásolt javaslatról.

A napirendi javaslat szerint az ülés hétfőn 11 órakor a Magyar Parasport Napjára emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A képviselők ezután másfél órában interpellálhatják a kormány tagjait.

A Ház ezután határoz a kormány koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről.

Varga Judit igazságügyi miniszter indítványában a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot, hangsúlyozva, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.

Döntés várható arról a tavaly decemberben elfogadott hulladékgazdálkodási törvényjavaslatról, amelynek egyes passzusait az Alkotmánybíróság (AB) Alaptörvény-ellenesnek minősítette.

A parlament szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2019-es tevékenységéről szóló beszámolókról, valamint Simonka György és Tiba István (mindketten Fidesz), továbbá Szabó Tímea (Párbeszéd) mentelmi jogának felfüggesztéséről is.

Az ülésnap azonnali kérdésekkel és válaszokkal zárul.

Az Országgyűlés március 1-jén, hétfőn zárja ülését. A képviselők akkor kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában