Klímapolitika

2019.07.18. 11:58

LMP: kiemelten foglalkozzon a klímavédelemmel az új EB!

Az LMP elvárja az új Európai Bizottság elnökétől és leendő tagjaitól, hogy minden szakterületen kiemelt figyelmet fordítsanak a klímapolitikai szempontok érvényesítésére – mondta Kendernay János, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kendernay János úgy fogalmazott, annak ellenére is gratulálnak az Európai Bizottság új elnökének, Ursula von der Leyennek, hogy megválasztásának módja nem összeegyeztethető a demokráciafelfogásukkal. Megjegyezte, különösen örülnek, amiért első alkalommal vezetheti nő a testületet.

Az LMP politikusa aláhúzta, a klímapolitikai célok érvényesítése mellett azt is elvárják az új Európai Bizottságtól, hogy csökkentse a „centrum és a félperiféria” közötti különbségeket. A nagy multinacionális cégek jelenleg visszaélnek az erőfölényükkel a „félperiféria” országai, így például Magyarország kárára, miközben a „centrum” folyamatosan elszívja a legértékesebb munkaerőt erről a területről – mondta.

Kendernay János szintén fontosnak nevezte, hogy az Európai Unió új vezetése fordítson a korábbiaknál nagyobb figyelmet a kisebbségek jogainak védelmére.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője hozzátette, az új Európai Bizottság tagjainak – elődeikkel ellentétben – semmilyen módon sem szabad kötődniük a különböző multinacionális vállalatok, trösztök lobbitevékenységéhez.

Az LMP emellett reménykedik abban is, hogy az európai biztonságpolitika a jövőben sem Oroszországnak, sem más nagyhatalomnak nem engedi meg az energetikai és külpolitikai egység felbontását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában