Járvány

2020.11.03. 06:48

Liverpoolban kezdődik az egész városokra kiterjedő angliai tesztelési program

A brit kormányfő szerint az ilyen jellegű tömeges tesztelés nagy hatékonyságú új fegyvernek bizonyulhat a járvány elleni harcban.

Liverpool teljes lakossága rendszeres koronavírus-szűrésen vehet részt e hét végétől, és ezzel megkezdődik a brit kormány által kilátásba helyezett, egész városokra és országrészekre kiterjedő tömeges szűrési program első, egyelőre próbajellegű szakasza.

A brit egészségügyi minisztérium keddi bejelentése szerint a félmillió lakosú északnyugat-angliai nagyvárosban péntektől mindenki részt vehet bármikor ismételhető koronavírus-szűréseken, azok is, akiknek nincsenek tüneteik.

A tárca tájékoztatása szerint a lakosság kombinált tesztekre jelentkezhet: ezek egyik eleme az immár hagyományos PCR-szűrés, a másik viszont egy gyorsteszt, amely szintén orrból és szájból vett mintákat vizsgál, de nem igényel laboratóriumi kiértékelést és egy órán belül eredményt mutat.

Boris Johnson brit miniszterelnök a program bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: e tömeges szűréssel sok ezer olyan fertőzött azonosítható, akiknek nincsenek tüneteik, így tudtukon kívül terjesztik a vírust.

Johnson kijelentette, a liverpooli szűrési program sikere esetén a kormány már a karácsonyig hátralévő időszakban több millió gyorstesztet tesz hozzáférhetővé országszerte.

A brit kormányfő szerint az ilyen jellegű tömeges tesztelés nagy hatékonyságú új fegyvernek bizonyulhat a járvány elleni harcban.

Liverpool a legfertőzöttebb angliai térségek közé tartozik: a városban és tágabb környezetében az október 30-án zárult egy hétben százezer lakosonként 351 fertőzést mutattak ki, Anglia egészének átlagában ugyanakkor százezer lakosra 153 koronavírus-fertőzött jutott ugyanabban az időszakban.

A minap Joe Anderson liverpooli polgármester bátyja is koronavírus-betegségben halt meg.

Boris Johnson miniszterelnök a liverpooli program bejelentése előtt nem sokkal, a londoni alsóházban tartott hétfő esti tájékoztatóján közölte, hogy Nagy-Britanniában nagyon rövid időn belül megkezdődhet a gyorstesztek tömeges alkalmazása.

Úgy fogalmazott: több millió hazai gyártású, olcsó, megbízható és percek alatt eredményt mutató gyorsteszt alkalmazására van „azonnali kilátás”.

Hangsúlyozta, hogy e gyorstesztekkel egész városok lakosságát lehet majd egyszerre koronavírus-szűrésnek alávetni. A brit kormányfő elmondta, hogy a gyorstesztek kiszállításának logisztikai feladataiba a hadsereg is bekapcsolódik, a program napokon belül megkezdődik, és reális esély van arra, hogy a jövő év első negyedére meglesz a koronavírus elleni oltóanyag is.

Boris Johnson kijelentette: meggyőződése, hogy e technikai vívmányok lehetővé teszik a vírus legyőzését jövő tavaszra.

Ben Wallace brit védelmi miniszter közölte, hogy a fegyveres erők kétezer tagja segíti már csütörtöktől a tesztelések megszervezését és végrehajtását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában