kész az együttműködésre

2019.04.23. 18:51

Levélben gratulált Áder János köztársasági elnök Ukrajna megválasztott elnökének

Levelében bizodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az új elnök beiktatása új és ígéretes fejeztet nyit a két ország kapcsolataiban, amelynek alakításában továbbra is „hídépítő szerep” illeti meg a kárpátaljai magyarságot és a magyarországi ukrán közösséget.

Levélben gratulált Áder János köztársasági elnök Volodimir Zelenszkijnek, Ukrajna megválasztott elnökének – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a levélben Áder János gratulált a „nagy fölénnyel elért” választási győzelemhez és közölte: Magyarország számára rendkívül fontos, hogy legnagyobb szomszédja stabil, demokratikus és virágzó állam legyen.

„A magyar nép mindig rokonszenvvel követte, és tevőlegesen is támogatta az ukrán nemzet törekvéseit a független, az európai értékrend szerinti működő, a népek és nemzetiségek harmonikus együttélését biztosító ország felépítésére”

- fogalmazott Áder János.

Áder János megerősítette: kész az együttműködésre a megválasztott elnökkel és bízik abban, hogy az államfői dialógus felújításával személyesen is hozzá tudnak majd járulni a magyar-ukrán kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában