tragédia

2018.09.18. 19:52

Leszakadt a madridi Hotel Ritz állványzatának egy része, egy munkás meghalt, többen megsérültek

A spanyol főváros szívében található, emblematikus szállodát február végén zárta be felújítás miatt az új tulajdonos.

Leszakadt Madridban a felújítás alatt álló Hotel Ritz állványzatának egy része kedden, a balesetben egy munkás meghalt, tizenegyen pedig megsérültek – közölték a helyi hatóságok.

Az állványzat elemei a 1910-ben épült luxusszálloda legfelső, hatodik emeletéről zuhantak a mélybe, négy embert temetve maguk alá, s egyikük életét vesztette. A sérültek közül két ember állapota súlyos, a baleset oka egyelőre nem ismert.

A spanyol főváros szívében található, emblematikus szállodát február végén zárta be felújítás miatt az új tulajdonos, az ázsiai Mandarin Oriental nevű cég, amely több mint 90 millió eurót költ a beruházásra.

A madridi régióban az idei első fél évben 6,6 százalékkal növekedett a munkahelyi balesetek száma az előző év hasonló időszakához képest – írta a történtek kapcsán az El País című napilap.

A régió adatai szerint idén január és június között több mint 62 ezer munkahelyi baleset történt, ebből 51 volt halálos, ami 45,7 százalékos növekedés a tavaly első félévi 35-höz képest.

Legutóbb múlt pénteken szenvedett halálos balesetet egy munkás, akire rázuhant egy csaknem két tonnás rakomány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában