Járvány

2020.06.13. 09:16

Kuruzslás miatt már 2018-ban elítélték a baloldali kamuvideó álmentősét

Kuruzslás miatt jogerősen elítélték 2018-ban azt a nőt, aki az MSZP képtelen hazugságokkal teli videójában mentősnek mondja magát és egy alig tájékozott ember számára is hihetetlen hazugságokat állít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.

Budapest, 2019. október 24. Tóth Bertalan, az MSZP vezérszónoka felszólal a 2018-as központi költségvetésérõl szóló törvény végrehajtásáról szóló javaslat (zárszámadási törvény) általános vitáján, az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. október 24-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A szocialisták is pontosan tudták, hogy a zavarosan beszélő asszony nem mentős, hanem egy egyszerű csaló, viszont hasznosnak gondolták, hogy valaki azt állítja: tíz betegből kilenc meghal vagy hogy egy tumoros beteget úgy küldenek haza, hogy nem varrják össze a sebét. Mint ismert: a nagyon sok hozzászólásban, megjegyzésben csak baloldali kamuvideónak nevezett felvételen Korózs Lajos, az MSZP úgymond szakpolitikusa volt a riporter, ő kérdezgette az álmentőst (sőt, hízelgett neki), a videó terjesztéséről pedig az elnökség döntött, Tóth Bertalan pártelnök vezetésével. Míg a 2013-as bajai, hasonlóan leleplezett MSZP-csalásnak súlyos következményei lettek, most láthatóan nem lesz semmiféle érdemi felelősségre vonás párton belül.

Egyértelmű, hogy az MSZP tudott arról, hogy egy szó sem igaz abból, amit a videóban, magát mentősnek kiadó Németh Athina állított. Arra, hogy egy szélhámos, újabb jel utal, hiszen az Origo információi szerint

a nőt 2018-ban jogerősen elítélték kuruzslás miatt.

Tehát szó sincs arról, hogy a szocialistákat becsapták volna, és átverte őket a nő. Ez csak az ellenzéki propagandamédia segítségével az MSZP ügyetlen védekezése. Tudatosan csaltak azzal, hogy közzétették azokat a képtelen hazugságokat, amiket Németh Athina elmondott Korózs Lajosnak, a párt országgyűlési képviselőjének. És egészségügyi szakértőjének.

Németh Athina nemcsak álmentős – az Országos Mentőszolgálat és a betegszállító cégek nem sokkal a videó megjelenése után közölték, hogy nincs ilyen nevű alkalmazottjuk, és az egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában sem szerepelt a neve -, hanem, mivel jogerős ítélet van erről, kuruzsló is. Az Origo információi szerint a baloldali kamuvideóban szereplő nőt 2018-ban ítélték el.

A nő egyébként korábban találkozott az Origo újságírójával is, egy teljesen más ügyben. De Sztankay Ádámnak már az első találkozásukkor természetesen gyanús lett, amikor az asszony azt állította, hogy ő a Kossuth-díjas magyar filmrendező, Herskó János lánya. Az újságíró gyorsan kiderítette, hogy ez hazugság.

Nyilvánvalóan az MSZP-nél is tudták, hogy amit a nő mond, az nem igaz, mégis elkészítették vele a videót, hiszen a politikai érdekük ezt diktálta,

és hogy alátámasszák a nyilvánvaló hazugságokat, az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza előtt állva ismételte meg azokat Korózs Lajos. Egyértelműen azt tudatosítva a nézőkkel: a mentőtisztnek mondott asszony egyenesen az Országos Mentőszolgálat mentőtisztje.

A baloldali kamuvideós botrány után egyébként az Emberi Erőforrások Minisztériuma büntetőfeljelentést tett rémhírterjesztés miatt.

Az MSZP, miután kiderült, hogy csaltak,

törölte a kamuvideót, majd egy közleményt adtak ki, de miután arról is kiderült, hogy hazugság, azt is törölték.

Azt is tudni, hogy az MSZP vezetése látta és jóváhagyta a videót a publikálás előtt, Tóth Bertalan a párt elnöke ezt elismerte.

Egyelőre semmiféle következménye nincs párton belül a csalásnak. Azt nem írhatjuk, hogy példátlan csalás, hiszen az MSZP nem először csinál ilyet. Az Origo többször kereste Tóth Bertalan pártelnököt és Kórozs Lajost, hogy vállalják-e a felelősségét, vagy Korózs Lajos lemond-e bizottsági tisztségéről és parlamenti mandátumáról. Válasz nem érkezett. Kérdés, hogy meddig tehetik meg, hogy nem válaszolnak. Nem feltétlenül az újságíróknak. Saját párttagjaiknak, vagy éppen a baloldalnak.

Borítókép: Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában