Járvány

2020.04.22. 10:46

Schanda Tamás: jól áll a digitális átállás a szakképzésben és a felsőoktatásban (videó)

A megváltozott körülmények között is arra törekszünk, hogy a fiatalok versenyképes tudásra tegyenek szert – mondta el Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az Operatív Törzs szerdai sajtótájékoztatóját megelőzően.

Budapest, 2020. február 3. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a Közlekedõ kisokos tudáspróba sajtótájékoztatóján a Zugligeti Általános Iskolában 2020. február 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Mint a Magyar Nemzet tudósítása szerint elmondta, a napokban elérhetővé válik az ügyintézési funkció a felvi.hu oldalon, és itt pótolhatják dokumentumaikat, illetve módosíthatnak az eredeti sorrenden. Az elektronikus rendszer értesítést küld, ha valaki kihagyott volna egy lépést – tette hozzá. Úgy fogalmazott: természetesen az egészség és az élet védelme a legfontosabb, de a gazdaság talpra állásáról sem feledkeztünk el: ebben nagy szerepe lesz azoknak is, akik most jelentkeznek a felsőoktatásba, illetve a szakképzésbe.

Schanda Tamás kiemelte: megszűntek a személyes érintkezések az oktatásban, és így lesz a számonkérésnél is: az ITM javaslata szerint a szakképzésben tanulóknál se legyenek szóbeli vizsgák, ha mégis szükség van rá, akkor kis létszámban tartsák.

Schanda Tamás államtitkár és az Operatív Törzs tájékoztatóját itt tudja megtekinteni:

Mint mondta, az elmúlt hetekben rengeteg kreatív megoldás született, amelyek a veszélyhelyzet elmúltával is használhatók lesznek. Több mint 75 ezer fiatalt segítenek hozzá, hogy megszerezze a diplomáját, esetükben eltekintenek a kötelező nyelvvizsgától.

Schanda Tamás beszélt arról is, hogy augusztus 15-től több mint duplájára emelik a szabad felhasználású Diákhitel 1 összegét, amivel így 1,5 millió forint lesz elérhető. Ezenkívül kamatmentessé teszik a nyelvtanulási diákhiteleket, de ezt májustól kivezetik a rendszerből.

Borítóképünkön Schanda Tamás államtitkár látható egy korábbi sajtótájékoztatón

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában