A jövő záloga a gyermek

2018.10.25. 16:14

Kövér: egy közösség tagjaiként felelősséggel tartozunk egymásért

Minden tanévben száz kiemelkedő képességű, szociálisan hátrányos helyzetű gyermek és fiatal élhet az ösztöndíjprogram által biztosított lehetőséggel.

Mindenekelőtt egy közösség tagjai vagyunk, és felelősséggel tartozunk egymásért – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a nehéz körülmények között élő tehetséges gyermekek támogatására alapított MKB-ösztöndíj átadásán, csütörtökön Budapesten.

A házelnök beszédében kiemelte: ez a felelősségérzet kötelességekkel is jár, erről szól az MKB ösztöndíjprogramja is. Akiknek több adatott, azoknak felelősségük, hogy segítsenek azoknak, akinek az átlagnál kevesebb jutott – mutatott rá.

Hozzátette: akik pedig ösztöndíjasként végeznek majd az egyetemen, azoknak eszükbe juthat az a segítség, amelyet korábban kaptak, és amikor olyan helyzetbe kerülnek, ők is segíthetnek másokon.

A házelnök – egyúttal a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke – kifejtette: évről évre összegyűlnek, hogy megünnepeljék azokat a gyermekeket, akik olyan tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetnek, amely jogosítja őket az ösztöndíjra, így az anyagi lehetőségek szűkössége kicsit kevésbé érezteti hatását.

Kövér László köszönetet mondott az MKB munkatársainak, amiért már 21 éve „tartják életben” az ösztöndíjprogramot, és tettek így akkor is, amikor a banknak nem ment jól, mert fontosnak tartották, hogy hozzájáruljanak a jövőbeni boldogulásához azoknak, akiknek ez a kis segítség szükséges, hogy az álmaik beteljesülnek.

Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója hangsúlyozta: meggyőződésük, hogy jó helyre kerül az az összeg, amelyet az ösztöndíjprogramra fordítanak, és még sokáig szeretnék folytatni ezt a programot.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy akár egészen a diploma megszerzéséig segítik a diákokat, és ebben a tekintetben közép-európai viszonylatban is egyedülálló az ösztöndíjprogram.

Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke azt mondta, hogy a szigorú pénzügyi és monetáris feladatai mellett az MNB küldetésének tekinti, hogy a közjót is szolgálja, és ebben partnere a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A jövő záloga a gyermek, és fontos feladatunk a minél jobb minőségi oktatás biztosítása – fogalmazott.

Az eseményen a sajtóval azt is közölték, hogy a nehéz sorsú gyermekek felkarolásával foglalkozó Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az MKB Bank együttműködése hosszú múltra tekint vissza: összefogásukkal 21 éve minden tanévben száz kiemelkedő képességű, szociálisan hátrányos helyzetű gyermek és fiatal élhet az ösztöndíjprogram által biztosított lehetőséggel.

Az MKB Bank minden évben pályázatot hirdet, amelyre azok a tanulók jelentkezhetnek, akik az általános iskola első és második osztályát befejezték, tanulmányi átlaguk 4,5 fölött van, és családjukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 46 ezer forintot. A jó tanulmányi eredmény megőrzése esetén a diploma megszerzéséig kaphatják az ösztöndíjat.

Kezdetben évente 20 gyermek kapott ösztöndíjat, majd ez a szám emelkedett, és jelenleg száz gyermek részesül az ösztöndíjban. Eleinte az ösztöndíj havonta 16 ezer forint volt, 2017-től pedig havi 35 ezer forintra emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában