Trianon 100

2020.06.03. 18:25

Kocsis Máté: a nemzeti összetartozás ügye nem arra való, amire felhasználták

A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán közzétett bejegyzésében tisztázta a baloldal és a liberális média csúsztatásait.

Kocsis Máté közösségi oldalán közzétett bejegyzésében tisztázta a baloldal és a liberális média csúsztatásait.

Azt reméltem, hogy Trianon 100. évfordulóján nem szít a baloldal politikai vitát, de megtette, ezért most reagálok, még akkor is, ha az alkalom miatt nem épp ízlésem szerint való. Harsányan (és persze hamisan) azt terjeszti a liberális média, hogy a baloldali képviselők nem szólalhatnak fel a trianoni évfordulóra íródott politikai nyilatkozat parlamenti vitájában. Ez persze nem igaz, a nyilatkozat vitája jövő héten lesz, és ugyanúgy hozzászólhatnak majd, mint bármi máshoz – írta a Fidesz frakcióvezetője.

Azt is mondják, hogy konkrétan holnap délelőtt, amikor az emlékülés lesz, nem kaphatnak majd szót a baloldali frakciók. Azt viszont elfelejtik hozzá tenni, hogy a kormánypártiak sem kaphatnak. Ugyanis a holnapi napon csak az expozé hangzik majd el az Országgyűlésben, amit az államfő beszéde követ. Ez az egyszerű, megemlékező forgatókönyv, politikai vitáktól mentesen, méltóságteljesen. Ezt voltak ma képesek arra használni, hogy feszültséget szítsanak, uszítsanak és becsapják az embereket – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában