Szigorú fellépés

2021.07.29. 09:38

Kilenc új anyag került fel a tiltott dizájnerdrogok listájára

A nyár fokozott veszélyeket jelent a dizájnerdrogok terjedése szempontjából, ezért kiemelten fontos, hogy az eddig tiltólistán szereplő mintegy háromszáz anyag mellett kilenc új is felkerült a büntethető anyagok közé – közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke csütörtökön az MTI-vel.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A droglaborok és a bűnüldöző hatóságok között folyamatos a verseny, ezért fontos az új szerekre való gyors reagálás – tette hozzá.

A kormány célja, hogy a lehető leghatékonyabb módon előzze meg és szorítsa vissza a kábítószer-használatot

– hangsúlyozta a kormánypárti politikus, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, rámutatva arra: a magyar büntető törvénykönyv határozott és szigorú fellépést biztosít a hatóságok számára a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőivel szemben.

Rétvári Bence kifejtette: Magyarországon 2015 óta a tiltott szerek listáját miniszteri rendelet határozza meg, így a hatóságok gyorsabban és rugalmasabban tudnak reagálni az újonnan megjelenő szerekre.

A magyar szabályozás lényege, hogy a tiltólistára nem a konkrét kábítószer kerül fel, hanem annak úgynevezett törzsképlete, ezáltal a későbbiekben forgalomba kerülő, de ugyanazon anyagot tartalmazó újabb változatok is automatikusan büntethetővé válnak.

Hozzátette, a büntetés mellett a megelőzésre is milliárdos összegeket fordít a kormány, hogy minél szélesebb körben hívja fel a figyelmet a kábítószerek káros hatásaira.

Nemcsak a nemzeti alaptantervnek része a kábítószerek okozta ártalmak bemutatása, de a gyermekvédelmi szakellátási intézmények, a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer is többletforrásokat kapott drogmegelőzési célból, illetve 2018 szeptemberétől bevezették az iskolai szociális segítést mint szolgáltatást – írta.

„A kormány következetes drogpolitikájával ellentétben egyes baloldali politikusok és pártok drogliberalizációt ígérnek, dekriminalizálnák a kábítószereket. A baloldal ezen a téren is nagyobb veszélynek tenné ki a magyar embereket”

– fogalmazott Rétvári Bence.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában