Járvány

2020.02.23. 22:16

Megérkeztek a kórházba az Olaszországból hazatérő magyar diákok és kísérőik

Megérkezett a budapesti Szent László Kórházba az a magyar diákokból és kísérőikből álló csoport, amely Észak-Olaszországból tért haza – közölte az M1 aktuális csatorna vasárnap este.

A koronavírus elleni védekezésül szájmaszkot viselnek turisták a milánói dóm előtt 2020. február 23-án.

Forrás: MTI/AP

Fotó: Luca Bruno

Korábban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azt közölte: a tizenegy magyar középiskolás diákot, valamint kísérőjüket és az autóbusz két vezetőjét két hétre elkülönítik.

Az NNK közleményében azt írta: Lombardia tartományban rövid időn belül megtöbbszöröződött, 90-re emelkedett az igazoltan fertőzött esetek száma, és több északi tartományban is a betegek számának emelkedéséről adtak tájékoztatást.

A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes ott-tartózkodásuk ideje alatt.

Ezekre a tényezőkre tekintettel, valamint a diákok és a magyar lakosság lehető legmagasabb szintű védelme érdekében hozta meg az NNK az említett járványügyi intézkedést közölték.

Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő magyar diákok

Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután vasárnap este hazatérnek Észak-Olaszországból, ahol gyorsan terjed az új koronavírus – tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap délután.

Közleményükben azt írták: Lombardia tartományban rövid időn belül megtöbbszöröződött, 90-re emelkedett az igazoltan fertőzött esetek száma, és több északi tartományban is a betegek számának emelkedéséről adtak tájékoztatást.

A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes ott-tartózkodásuk ideje alatt.

Ezekre a tényezőkre tekintettel, valamint a diákok és a magyar lakosság lehető legmagasabb szintű védelme érdekében hozta meg az NNK az említett járványügyi intézkedést – közölték.

Korábban a Belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy

a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs soron kívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium azt javasolja, hogy az észak-olaszországi utazást tervezők a koronavírus-járvány miatt a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek.

Borítókép: a koronavírus elleni védekezésül szájmaszkot viselnek turisták a milánói dóm előtt 2020. február 23-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában